Az olasz kormány javaslatot dolgozott ki egy európai védelmi erő létrehozására

Az olasz kormány javaslatot dolgozott ki egy európai védelmi erő létrehozására, amelyet Roberta Pinotti védelmi miniszter az Európai Unió védelmi felelőseinek pozsonyi informális találkozóján mutat be - jelentette a Corriere della Sera című olasz napilap vasárnap.

A Corriere della Sera birtokába került dokumentum minőségi ugrást szorgalmaz az európai védelem terén, ami az EU-t érintő biztonsági kérdések analízisét és politikai megoldását is illeti.

nato_flag_drapeau_bandiera_bandeira_flagga-1969px

Az olasz védelmi és külügyi tárca által kidolgozott javaslat - amelyről elsőként Paolo Gentiloni külügyminiszter a Politico.eu honlapon írt szeptember közepén - egyebek között az EU-ban "felállított, de soha nem alkalmazott" többnemzetiségű zászlóaljak használatát szorgalmazza, egy állandó főhadiszállást Brüsszelben a közös műveletek tervezésére és irányítására, valamint azt, hogy a tagállamok szűkebb csoportja védelmi és biztonsági feladatokat lásson el az unió megbízásából.

Az olasz javaslat kezdeményezi, hogy az európai védelem terén "nagyobb ambícióval bíró" tagállamok úgynevezett védelmi Európai Uniót hozzanak létre, "védelmi Schengent" a schengeni övezet példájára.

A Corriere által idézett dokumentum úgy fogalmaz, "az erőket, parancsnokságot, ellenőrzést, manőverezést és beavatkozási képességeket megosztani hajlandó országok egy Európai Multinacionális Erőt hoznak létre, amely az EU főhadiszállása állandó rendelkezésére áll és a jövőbeli integrált európai erő kezdeti magja lehet".

Az Európai Multinacionális Erő a NATO és az ENSZ szolgálatába is állhat, és nyitott marad a később csatlakozni kívánó államok előtt. Az olasz javaslat egy integrált európai katonai képzési rendszert, valamint a védelmi ipar támogatását is szorgalmazza a többi között az Európai Központi Bank segítségével.

A javaslatcsomagot az olasz védelmi miniszter hétfőn mutatja be Pozsonyban európai kollégáinak.

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com