Az olasz pártok a hagyományosan baloldali Toszkánában zárták a tartományi választási kampányt

Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti: Az olasz baloldali kormányerők és a jobboldali ellenzék pártjai is a hagyományosan baloldali Toszkánát választották a választási kampány lezárásának helyszínéül pénteken, ahol a kormány vezető erejét alkotó Demokrata Párt (PD) és az ellenzéki Liga jelöltje utolsó szavazatig tartó harca dönti majd el a koronavírus-járvány alatti első választások eredményét.A firenzei Arno folyónál vívott csatának nevezte el a Toszkánáért folytatott politikai küzdelmet a La Repubblica baloldali napilap. A több mint 3,7 millió lakosú tartomány képviseli a mérleg nyelvét a vasárnap és hétfőn hét régióban esedékes helyhatósági választásokon, amelyre több mint tizennyolc millió szavazásra jogosult olaszt várnak.

    
Ezt bizonyítja, hogy az egyedül kampányoló Demokrata Párt (PD) és a jobbközép koalíció támogatta Liga is Firenzében zárja kampányát a toszkán főváros egymástól nem is olyan távoli terén. A PD-jelölt Eugenio Gianival szemben a Liga Susanna Ceccardit állította, akivel a jobboldali párt 2018-ban először szerzett polgármesteri széket a tartományban, Cascina városában.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:


    

Ezt megelőzően a PD-főtitkár, Nicola Zingaretti a szintén tartománybeli Pisa városában "harcra" szólította fel a baloldali szavazókat a "fasisztákkal" szemben. Elemzők szerint a PD-vezető szokatlanul agresszív szóhasználata a párt félelmére utal a második világháború óta hagyományosan "vörös" tartomány esetleges elveszítése miatt. Goffredo Bettini PD-politikus kampányzáró becslése szerint a bal- és a jobboldal jelöltjét "maréknyi" szavazat választja el egymástól. Toszkána a baloldal harmadik fellegvára, amelyet a Liga be akar venni: tavaly októberben a Matteo Salvini vezette párt megszerezte Umbriát, ugyanez februárban Emilia Romagnában nem sikerült. Toszkána az olasz baloldal jelképes bölcsőjének számít, ahonnan a Liga nagy vetélytársa, Matteo Renzi is elindította politikai pályafutását.
    

Matteo Salvini, a Liga vezetője a választási kampány utolsó napját szintén Pisában kezdte, és Cascinában fejezi be. Közben Firenzében az Olasz Testvérek (FdI) elnöke, Giorgia Meloni és a Hajrá Olaszország (FI) alelnöke, Antonio Tajani is Salvinihez csatlakozik. Toszkánában a bal- és a jobboldal két legnagyobb pártja méri össze erejét. Kommentárok rámutattak, hogy Nicola Zingaretti és Matteo Salvini sorsa is nagyban függ az eredménytől. Toszkána elveszítése Zingaretti főtitkári helyét is megingathatja, Toszkána megszerzésével Salvini saját belső ellenzékét hallgattathatja el.
    

Az egyetlen tartomány megszerzésére sem pályázó másik kormánypárt, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) még csütörtökön Nápolyban zárta kampányát, amelyet kizárólag a szintén vasárnap és hétfőn sorra kerülő népszavazásra összpontosított. Az M5S a parlamenti létszám csökkentéséről szóló referendum sikeréhez köti saját sorsát.
    

A választások előtti utolsóként, csaknem két héttel ezelőtt közölt felmérések szerint a tartományok között Venetóban és Liguriában biztosra vehető a jobboldal győzelme, ahogyan Campaniában a balközép jelöltjéé. Toszkána mellett nyitottnak tűnik a játszma Marche és Puglia tartományban, ahol az Olasz Testvérek jelöltje próbálja megelőzni a baloldalt.
    

A kampányzáró napon előrejelzést egyedül az affariitaliani.it politikai hírportál közölt, amely 5:1-arányú eredményt jósolt a jobbközép javára a nemzetiségi Alto Adigét figyelmen kívül hagyva. "Nyitott a mérkőzés" - jellemezte a helyzetet Matteo Salvini, aki elemzők szerint Emilia Romagna kudarcából tanulva túlzások nélküli, rendkívül visszafogott kampányt folytatott. Számítások szerint az elnökjelöltek sikerétől függetlenül a Ligának jó esélye van arra, hogy a hét tartomány mindegyikében az első párt legyen. Jelenleg - a nemzetiségi régiókat nem számítva - a tizenkilenc tartományból tizenhármat a jobbközép vezet. Hat évvel ezelőtt hármat irányított.
    

Péntek éjféltől kampánycsend lép életbe. Az eredetileg májusra kitűzött helyhatósági választást a járvány miatt halasztották mostanra, és az óvintézkedések betartása érdekében kétnaposra hosszabbították meg a szavazást.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

Viharnyelőben kacsázott

Viharnyelőben kacsázott

Ahol a víznyelő rács hézagjai nagyobbak, mint a kiskacsák, azokban az országokban már voltak és még lesznek is hatósági fiókamentő akciók, de az mégsem szokványos, hogy egy rendőr lemászik értük.

Macskára dudált, megbírságolták

Macskára dudált, megbírságolták

Németországban meglepően nagy médiavisszhangot generált egy dortmundi nyugdíjas esete, akinek öteurós bírságot kellett fizetnie, amiért rádudált egy macskára.

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

A turisták okozta éjszakai rendbontások visszaszorítása érdekében Horvátországban a helyi önkormányzatok korlátozhatják az alkoholos italok éjszakai árusítását - írta pénteken a Jutarnji List című horvát napilap.

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Az Egyesült Államokban fogták el azt a trükkös csalót, aki száraztészta és LEGO segítségével sorozatban verte át a bolti eladókat. J

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

http://ujhazak.com