Az olaszországi románokról és a menekültválságról tárgyalt Gentiloni Bukarestben

Elismeréssel beszélt az Olaszországban élő román közösség társadalmi beilleszkedéséről Paolo Gentiloni olasz külügyminiszter csütörtökön Bukarestben, ugyanakkor a menekültválság uniós szintű megoldási lehetőségeiről is egyeztetett vendéglátójával, Bogdan Aurescuval.

A két külügyminiszter közös sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy másfél millió román él Olaszországban, ez a legnépesebb nem olasz közösség Itáliában. Gentiloni szerint szociális és kulturális beilleszkedésüket az olasz hatóságok nagyon jónak ítélik meg. Fontos tendenciának nevezte, hogy az utóbbi években egyre több kis és közepes vállalkozást indítottak el és működtetnek az Olaszországban élő románok.

illegális bevándorlók

Az olasz diplomácia vezetője üdvözölte, hogy Románia is az Európai Unió közös felelősségét hangsúlyozza a menekültkérdésben, s a kétoldalú tárgyaláson is megerősítette: kész részt vállalni a válság megoldásában.

Román hírforrások kormányzati forrásokra hivatkozva csütörtökön azt közölték, hogy Románia csaknem kétezer migránst venne át Olaszországtól és Görögországtól, de az olasz és román külügyminiszteri sajtótájékoztatón erről nem hangzottak el részletek.

Aurescu mindössze országa elvi álláspontját ismertette, miszerint Románia egy kiegyensúlyozott megoldást támogat, amely a szolidaritáson és a felelősség uniós szintű megosztásán alapul, de figyelembe veszi a tagországok társadalmi és gazdasági helyzetét is.

Aurescu elmondta, megbeszélésükön az ukrajnai és a görög válságot is áttekintették Gentilonival, a sajtótájékoztatón pedig hadisír-egyezményt írtak alá, amelyben Románia és Olaszország vállalja, hogy gondozza a másik fél hősi halottainak sírját. Elmondásuk szerint Olaszország területén az első világháborúban kétezer romániai, míg Románia területén a 20 század folyamát mintegy 2200 olasz katona esett el.

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com