Az oltás első dózisa után két héttel már harmadával csökkent a fertőződés mértéke Izraelben az oltottak korosztályában

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti: A Pfizer és a BioNTech által közösen fejlesztett oltóanyag első dózisa után két héttel már harmadával csökkent a koronavírus terjedése az oltottak teljes korosztályában - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet szerdán.A legnagyobb izraeli egészségbiztosító pénztár, a Klalit jelentős számú, 200 ezer 60 évesnél idősebb páciens adatainak elemzéséből kimutatta, hogy két héttel az első dózis után harmadával kevesebben voltak az új fertőzöttek között az idősek, s nem csak az oltottak körében csökkent a megbetegedések száma.

    
Az izraeli kutatások azt mutatják, hogy a Pfizer által készített koronavírus elleni vakcina nem csak az oltottakat védi meg a COVID-19 fertőzéstől, hanem azt is segít megelőzni, hogy a már beoltott emberek továbbadják a betegséget másoknak. A kutatás legfőbb kérdése az volt, hogy vajon csak az oltottak megbetegedését akadályozza-e meg, vagy a vírus továbbadását is lassítja a vakcina. Az azonosított fertőzöttek adataiból az derült ki, hogy az oltás 5-12 napig nem hatott ki az általános fertőzési arányokra a megfigyelt 200 ezer 60 évesnél idősebb körében, de a 13. napon már enyhén csökkent, és a 14. naptól harmadával csökkent megfertőződésük az egész korosztályra kivetítve.
    

Ez az első bizonyítéka annak, hogy a Pfizer-vakcina nemcsak azt  gátolja, hogy a beoltott személy megfertőződjön, hanem a kitett személyt abban is akadályozza, hogy átadja a vírust másoknak. Ran Balicer professzor, a Klalit kutató részlegének a vezetője szerint noha az eredmények csak előzetesek, de "nagyon biztatóak". "Fontos szem előtt tartani, hogy ezek a megfigyelések nem azt mutatják, hogy teljes védelmet nyújt az oltás a betegséggel szemben" - figyelmeztetett mégis a további óvatosságra. "Ezért az oltottaknak továbbra is óvatosaknak kell lenniük, arcmaszkot kell viselniük, és be kell tartaniuk a közegészségügyi utasításokat a körülöttük élők védelme érdekében" - tette hozzá.
    

Balicer elmondta a ynetnek, hogy a szakértők reményei szerint a következő hetekben bebizonyosodik, hogy az oltás segíti-e a fertőzött emberek súlyos COVID eseteinek és kórházi kezelésének csökkentését is. Az oltást a gyógyszergyártó cég utasításai alapján három hét után meg kell ismételni, és csak a vakcina második dózisának beadása után egy héttel ígérik a mintegy 95 százalékos védettséget az oltottak számára.
   

Izrael világelső a lakosság arányához viszonyítva a koronavírus elleni oltásokban, 2020. december 20-án kezdte meg az egészségügyiek és a különösen veszélyeztetett 60 év fölöttiek beoltását. Eddig a vakcina két dózisa közül az elsőt csaknem 2 millió embernek adták be, és már megkezdték a második dózis beadását is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

http://ujhazak.com