Az önálló magyar orvos- és gyógyszerészképzés helyreállítását kérik erdélyi magyar politikai szervezetek vezetői

Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: Az önálló magyar orvos- és gyógyszerészképzés intézményes marosvásárhelyi helyreállítását kérik egy petícióban az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) vezetői.Tőkés László EMNT-elnök, Izsák Balázs SZNT-elnök és Toró T. Tibor, az EMNP ügyvezető elnöke egy csütörtöki marosvásárhelyi sajtótájékoztatón elsőkként írták alá azt a petíciót, melyet a román kormánynak, parlamentnek és államfőnek kívánnak eljuttatni, és amelyben az önálló magyar orvos- és gyógyszerészképzés helyreállítását kérik.

    
A három közösségi vezető ugyanakkor felhívást is közzétett, melyben közös cselekvésre hívják az erdélyi magyar közösség minden olyan politikai, polgári, társadalmi és szakmai csoportosulását, amely szívügyének tartja az anyanyelvű orvosképzést, és tenni akar a felszámolása ellen.

A felhívásban leszögezik: az erdélyi magyar közösségnek alapvető joga, hogy biztosítsák számára az anyanyelvű oktatást "az óvodától az egyetemig", és e jog érvényesítésének kerete a kulturális-oktatási autonómia intézményrendszere kell, hogy legyen.


"Az anyanyelvű orvosképzés ennek a rendszernek a szerves részét képezi. A magyar orvosképzést továbbra is egy önálló felsőoktatási intézmény keretében látjuk megvalósíthatónak. A román államnak, amelynek adófizető polgárai vagyunk, kötelessége ezt a rendszert létrehozni és az általunk befizetett adókból fenntartani" - áll a felhívásban.
   

Megállapítván, hogy az erre irányuló eddigi kísérletek kudarcba fulladtak, stratégiai válságcsoport megalakítását kezdeményezték a politikai és szakmai szervezetek részvételével. Ugyanakkor egy olyan reprezentatív tárgyalócsoport létrehozását javasolták, amely ismerteti a magyar álláspontot az állami hatóságok illetékeseivel, és olyan akciócsoport létrehozását is kezdeményezték, amely folyamatosan tájékoztatja a magyar közösséget, a romániai közvéleményt és a nemzetközi nyilvánosságot a magyar orvosképzés ügyéről.
    

Tőkés László a sajtótájékoztatón arra emlékeztetett: a román kommunista hatalom 1959-ben a Babes Egyetemmel való egyesítéssel szüntette meg a magyar tannyelvű Bolyai Egyetemet, 1962-ben pedig a román tannyelvű képzés bevezetésével fokozatosan elrománosította a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemet (MOGYE). Úgy vélte: a Petru Maior Egyetemmel való tervezett egyesítés ennek az elrománosítási folyamatnak a betetőzése.
    

Az EP-képviselő hozzátette: az egyetemi integráció pozitív folyamatnak számít Európában, de itt "egyetemi asszimilációról" lehet beszélni, ez pedig megengedhetetlen. Megjegyezte: maga is részt vett a Partiumi Keresztény Egyetem és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem létrehozásában, de ezek az intézmények a magyar állam támogatásával működnek, és az erdélyi magyar közösség nem mondhat le arról, hogy a román állam tartsa fenn az alapvető fontosságú intézményeit. Tőkés szerint Marosvásárhely ma "a magyarellenesség fővárosa" lett Romániában.
   

Izsák Balázs felidézte: maga is részt vett 2013-ban Strasbourgban az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlésén, amelyen Victor Ponta akkori miniszterelnök tapsot aratott, amikor kérdésre válaszolva azt mondta, hogy a MOGYE ügye a magyar közösség igénye szerint fog rendeződni. Úgy vélte: az ET-nek is feladata számon kérni Románián a be nem váltott ígéretet.
    

Toró T. Tibor a felhívás támogatására kérte fel a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ). Hozzátette: az RMDSZ rendelkezik a legtöbb eszközzel ahhoz, hogy a kitűzött célok megvalósuljanak. Reményét fejezte ki, hogy sikerül egy olyan "kritikus tömeget" kialakítani egyetemügyben a magyar közösségen belül, melynek álláspontja megkerülhetetlen lesz Bukarestben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com