Az öngyilkos merénylők társai SMS-ben vállalták fel a robbantásokat

Hét öngyilkos merénylő és öt rendőr vesztette életét egy afgán rendőrségi épületegyüttese elleni támadásban.
Tálib lázadók SMS-ben vállalták fel a merényletet.


Összesen tizenkét halottja van a kedd hajnalban Afganisztán keleti részén, Dzsalálábádnál elkövetett merényletnek.
Hét öngyilkos merénylő és öt rendőr vesztette életét, mikor John Kerry, amerikai külügyminiszter látogatása idején egy rendőrségi épületegyüttesen ütöttek rajta a lázadók.
Tálibok egy csoportja SMS üzenetben vállalta magára a tettet.
Hozzátették, hogy egy rendőrakadémiát vettek célba, ahol éppen háromszáz újonc kiképzése zajlik izraeli és külföldi tanácsadók részvételével. Rendőrségi forrás szerint azonban a célpont a gyors reagálású rendőri erők laktanyája volt, írja a nol.hu.
Az első támadás során az egyik támadó utat nyitott társai előtt azzal, hogy robbanóanyaggal megrakott gépjárművét levegőbe repítette helyi idő szerint hajnali fél ötkor.
Mikor a két másik elkövető behatolt a támaszpontra, beindították a testükre erősített robbanószerkezetet.
A merénylők ellen fellépő rendőrök négy társukat agyonlőtték az összecsapásban.
A sebesültek között hat civil is van.
A fővárostól 160 kilométerre található helyszínen nem ritkák a merényletek, évente többet is végrehajtanak tálib lázadók.
Február végén a titkosszolgálatok központja előbb történt robbantás.
Akkor az öngyilkos merénylő két ügynököt vitt magával a halálba. A múlt évben a repülőteret is több támadás érte.

A tálibok az iszlám radikális változatát képviselő mozgalom tagjai. Tevékenységük a 90-es évek közepén erősödött meg Afganisztánban.
A vallási előírásokat szigorúan betartató tálibok együttműködésbe kezdtek az Al-Kaida terrorhálózattal, emiatt 2001-ben szembekerültek a az Egyesült Államokkal.

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com