Az orosz és a kínai elnök egyetértett a nemzeti fizetőeszközökben történő elszámolás kiterjesztésében

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: Vlagyimir Putyin orosz elnök a nemzeti fizetőeszközökben történő kétoldalú elszámolás kiterjesztésében, Hszi Csin-ping kínai államfő pedig a kereskedelmi protekcionizmus elvetésében való kölcsönös egyetértést hangsúlyozta Vlagyivosztokban, kettejük közös sajtótájékoztatóján.A két vezető a negyedik vlagyivosztoki Keleti Gazdasági Fórum alkalmából találkozott egymással. Putyin elmondta, hogy a felek tovább mélyítik a kétoldalú stratégiai kapcsolatot. Kifejezte reményét, hogy az orosz-kínai kereskedelem, amelynek értéke az első félévben 50 milliárd dollár volt, az év végére eléri a 100 milliárd dollárt. Külön kiemelte az energetikai együttműködés fontosságát, rámutatva, hogy Oroszország tavaly 52 millió tonna kőolajat szállított Kínába, hogy a jövő év végére üzembe helyezik a Szibéria Ereje fölgázvezetéket, és hogy a legtöbb villamos energia és szén is orosz területről érkezik a távol-keleti országba.

    
Putyin szerint a számos területre kiterjedő tárgyalások a haditechnikai együttműködést is érintették. Méltatta a Moszkva és Peking között a politika, a biztonság és a védelem területén létrejött bizalmat. Putyin és Hszi a kétoldalú kapcsolatok erőteljes fejlesztése mellett a világ békéjének és stabilitásának megőrzése mellett is síkraszállt.
    

A kínai elnök-pártfőtitkár hangsúlyozta, hogy a két állandó ENSZ BT-tag ország különleges viszonya mindinkább stabilizáló szerepet tölt be, miközben sokasodnak a destabilizáló tényezők a világban. Mint mondta, az együttműködés mind jelentősebb az egyenlőség, az igazságosság, a béke és a feljődés fenntartása érdekében a világon.
    

A kínai vezető szerint Peking és Moszkva a nemzetközi közösséggel együtt az aktuális problémák és válságok békés megoldását, az új típusú nemzetközi kapcsolatok kialakítását szorgalmazza, összhangban a világszervezet alapokmányával, valamint ellenzi az egyoldalú fellépést és a kereskedelmi protekcionizmust.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványaira bukkantak egy ötcsillagos szálloda építési munkálatai során a montenegrói Budvában, ezért a beruházónak át kell dolgoznia az épület terveit - számolt be róla a Vijesti című montenegrói napilap.

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

http://ujhazak.com