Az orosz-japán békeszerződésről is egyeztet majd Putyin és Abe Vlagyivosztokban

Az orosz-japán békeszerződésről és Vlagyimir Putyin decemberi tokiói látogatásáról is egyeztet majd csütörtökön Vlagyivosztokban az orosz elnök és Abe Sindzó japán kormányfő.

Ezt Jurij Usakov orosz elnöki tanácsadó közölte kedden Moszkvában. Putyin és Abe a vlagyivosztoki Keleti Gazdasági Fórum alkalmából csütörtök este a tervek szerint külön megbeszélést tart.

4

Usakov szerint a felek megvitatják majd a kétoldalú kereskedelmi, gazdasági és politikai kapcsolatok fejlesztésének stratégiai kérdéseit, s napirenden szerepelnek majd kényes nemzetközi témák is. Mint mondta, a két kormány már megállapodott Putyin tokiói látogatásának dátumáról, de azt Moszkva csak a japán féllel egyeztetve hozza majd nyilvánosságra.

A Kreml képviselője emlékeztetett rá, hogy Abe idén már másodszor keresi fel Oroszországot. A japán kormányfőt Vlagyimir Putyin május 6-án Szocsiban fogadta.

Usakov a gazdasági együttműködéssel kapcsolatban elmondta, hogy a Rosznyefty és a Gazprom japán cégekkel folytat tárgyalásokat közös kőolaj- és földgáz-kitermelésről, a felek egyebek között mérlegelik egy Oroszország és Japán között létrehozandó "energetikai híd" lehetséges változatait, valamint a nukleáris energetikában való együttműködés lehetőségeit.

A két ország között a második világháború vége óta vita tárgyát képezi a Szovjetunió által 1945 szeptemberében annektált Kuril-szigetek négy legdélebbi tagjának hovatartozása. Emiatt Tokió és Moszkva a mai napig nem kötött békeszerződést. Októberben lesz ugyanakkor a 60. évfordulója annak, hogy a Szovjetunió és Japán 1956-ban közös nyilatkozatot fogadott el a hadiállapot megszüntetéséről.

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com