Az orosz Szputnyik V fejlesztői a vakcina európai bejegyzését kérték

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: A Szputnyik V fejlesztői az oltóanyag európai bejegyzését kérték, a Covid-19 elleni első orosz vakcina fokozatos szakvizsgálatának folyamata februárban kezdődhet meg - közölte szerdán az oroszországi oltóanyagok fejlesztését finanszírozó Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI).Az RFPI tájékoztatása szerint kedden az Európai Gyógyszerügynökséget (EMA) képviselő szakértők tudományos felülvizsgálat (scientific review) elnevezéssel konzultációt tartottak a Szputnyik V kifejlesztői számára. A nemzetközi tanácskozáson több mint 20 tudós vett részt.

    
A Szputnyik V kidolgozói a tanácskozást követő 7-10 napon belül ajánlásokat kapnak majd a tanácskozás alapján. Az RFPI a Szputnyik V nyilvántartását kérte és arra számít, hogy a fokozatos szakvizsgálat (rolling review) folyamata februárban kezdődik meg. Az RFPI szerint az EMA szakvizsgálatok sorozatának eredménye alapjén dönt majd a bejegyzésről. Az orosz szuverén alap azt is közölte, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteken megkezdi a Szputnyik V bejegyzési kérelem előtti szakvizsgálatát (pre-submission review).
   

Kirill Dmitrijev, az RFPI vezérigazgatója január 13-án a TASZSZ-nak nyilatkozva azt mondta, hogy a tudományos felülvizsgálat a Szputnyik V uniós engedélyeztetésének első lépése. Azt mondta, hogy az RFPI december 22-én folyamodott engedélyért az első orosz oltóanyag rendkívüli esetben történő alkalmazására (Emergency Use Authorization, EUA), és orosz részről az engedélyeztetést még október végén kezdeményezték az EMA-nál.
    

Az orosz tisztségviselő arra reagált akkor, hogy Stefan De Keersmaecker, az Európai Bizottság illetékes szóvivője úgy nyilatkozott, az EMA előzetes tárgyalásokat folytat a Szputnyik V gyártójával, amely még nem döntött úgy, hogy kérelmet nyújt be a készítmény uniós alkalmazásának jóváhagyására. A szerdán közzétett hivatalos adatok szerint Oroszországban az igazolt új koronavírusos fertőzöttek száma az elmúlt napon 21 152-vel 3 633 952-re emelkedett. A napi növekmény 0,59 százalék, az új esetek 11,6 százaléka tünetmentes.
    

Az aktív fertőzöttek száma 539 416, a halálos áldozatoké 597-tel 67 220-ra, a felépülteké pedig 25 290-nel 3 027 316-ra emelkedett. Az országban a járvány kezdete óta több mint 97,6 millió, az elmúlt napon pedig mintegy 320 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Új koronavírusos fertőzés gyanújával 629 145 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com