Az oroszok csaknem kétharmada támogatja Putyin újabb elnökségét

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: Az oroszok 64 százaléka azt szeretné, ha Vlagyimir Putyint jövőre még egy ciklusra elnökké választanák, és csak 22 százalékuk tartaná üdvösnek a vezetőváltást - derült ki a Levada-központnak az orosz média által kedden ismertetett felméréséből.Egy másik, szintén a Jurij Levada Független Elemzőközpont által elvégzett friss közvélemény-kutatás szerint az összlakosság körében 48 százalék voksolna Putyinra, ám azon megkérdezettek esetében, akik szavazni szándékoznak, 84 százalékos a támogatottsága.

Alekszej Navalnij ellenzéki elnökjelölt esetében ez az arány 1, illetve 2 százalék. Ugyanekkora a támogatottsága Szergej Sojgu orosz védelmi miniszternek. Dmitrij Medvegyev kormányfőre szintén 1 százalék adná a voksát. Vlagyimir Zsirinovszkij, a liberális demokraták vezére az összlakosságnál 3, az aktív szavazóknál pedig 5 százalékon áll, Gennagyij Zjuganov, a kommunisták vezetője pedig ugyanezekben a kategóriákban 3, illetve 4 százalékon.


A felmérés statisztikai hibahatára 3,4 százalékpont. Az orosz választópolgárok 42 százaléka még nem döntötte el, hogy 2018-ban elmenjen-e szavazni, és kire voksoljon. Putyin újraválasztásának támogatottsága az összlakosság körében két évvel korábban még 62 százalék, a bizonytalanok aránya pedig csak 25 százalék volt. A változást a szociológusok a "krími hatás" múlásával magyarázzák.


Ugyanakkor, mint az a számokból kiderült, az oroszok nem látnak Putyinnal szembeni alternatívát. Az állami VCIOM közvélemény-kutató intézet március végi adatai szerint az oroszok 70 százaléka hajlik rá, hogy részt vegyen az elnökválasztáson, de csak 52,5 százalék biztos benne, hogy ezt meg is teszi. Ily módon, jelenleg nem tűnik biztosítottnak, hogy a Kreml teljesítse a sajtó által megszellőztetett, úgynevezett 70/70 tervét, vagyis azt, hogy Putyin 70 százalékos részvételi arány mellett megkapja a szavazatok 70 százalékát.


A hatalmon lévő orosz elnök négyévi kihagyás után - amikor is a kormányfői hivatalt látta el - 2012-ben kezdte meg harmadik ciklusát. A következő elnökválasztást jövőre tartják Oroszországban, valószínűleg március 18-án, a Krím-félsziget elcsatolásának negyedik évfordulóján.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com