Az orvostól tudta meg, hogy meghalt

Összekeverték a 71 éves Viktor Strohner nevét, a 41 éves korábban elhunyt, fiáéval, és ezért őt tekintették halottnak.Viktor Strohner
Orvosi vizsgálatra érkezett a körzeti orvoshoz, az alsó-ausztriai Hainfeldben élő, Viktor Strohner. A 71 éves, nyugdíjas villanyszerelő, ahogy kell, a recepción átnyújtotta az egészségbiztosítási kártyáját.

Az asszisztens azonban közölte, hogy sajnálja, de halottakat nem látnak el. Strohner nem értette, hogy mégis, hogy halhatott meg, ha egyszer él, ezért elindult kideríteni, hogy mégis mi történhetett.

Hamarosan rájött, hogy törölték a bankszámláját, megszüntették a betétkönyvét, az azon lévő pénzt pedig a helyi bíróságnak küldték el. Emellett még a nyugdíjasoknak járó buszjegyet, és a havi nyugdíjat is leállították, ahogy a feleségének is.

Természetesen nem arról volt szó, hogy a férfi elfelejtette, hogy meghalt, hanem kiderült, hogy adminisztrációs hiba történt, ugyanis néhány hónapja Strohner 47 éves fia rákbetegségben elhunyt. Mivel őt ugyanúgy hívták, mint az apját, ezért rossz nevet töröltek a hivatalnokok.

A nyugdíjas férfinak egy teljes hetébe került, hogy sikerüljön visszakerülnie az élők sorába. Személyesen kellett elmennie a bankba, a tanácshoz, az egészségügyi biztosítóhoz, és még új személyi igazolványt is csináltatnia kellett, de végül minden normalizálódott.

Strohner, aki nem tett hivatalos panaszt, mert szerinte hibák bármikor történhetnek, megjegyezte, hogy azért jól esett volna neki, ha megfelelő módon bocsánatot kérnek tőle, elvégre elég stresszes hete volt.

(Forrás: webbulvar.hu)

Hozzászólások

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

A Vice tette közzé a sokkoló listát.

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

http://ujhazak.com