Az összes gyereket sikerült kihozni a thaiföldi barlangból

Már csak az edzőt kell kiszabadítania a mentőexpedíciónak.Az egész világ feszült izgalommal figyeli a két hete egy thaiföldi barlang fogságába rekedt ifjúsági focicsapat és edzőjük kimentését, aminek utolsó, harmadik napja ma jött el. A vasárnapi és hétfői sikeres merülés után négy gyerek és az edzőjük maradt lent a mélyben. Értük egy 19 profi búvárból álló osztag merült le.

A legfrissebb hírek szerint sikerült a felszínre hozni a négy fiút, akiknek az edzője még a barlangban maradt, de nem egyedül, ugyanis vele van több, a mentésben segítő szakember a haditengerészettől, köztük egy ausztrál orvos is.

A barlangból kimentett gyerekeket kórházba szállították, ahol legkevesebb egy hétig megfigyelés alatt tartják őket. Az információk szerint a kimentett fiúk állapota stabil, jól vannak, különösen ahhoz képest, amin az elmúlt két hétben keresztülmentek. Az ifjúsági focicsapat tagjainkat maszkot és védőruhát kell viselniük a fertőzésveszély miatt, a családjuk pedig csak üvegfalon keresztül találkozhat velük.A mentőexpedíció a vártál jobban haladt, és most már csak az edzőt kell kihozniuk a búvároknak. A külföldi lapinformációk szerint az utoljára kihozott fiú a csapat legkisebb tagja volt.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com