Az osztrák belügyminiszter a bécsi érsek segítségét kérte a menekültügy megoldásában

Az osztrák belügyminiszter a bécsi érsek segítségét kérte a menekültügyi helyzet megoldásában - derül ki a Die Presse című napilapban vasárnap megjelent miniszteri interjúból.

Zeitung "Die Presse"Photo: Michaela BruckbergerA politikus elmondta: országjárása során azt tapasztalja, hogy számos egyházi birtok áll üresen, ezért a bécsi érseket és a püspöki konferenciát arra kéri, hogy még egyszer vizsgálják meg, miképpen tudnának hozzájárulni a helyzet megoldásához.

A miniszter tervei szerint az új év elejére minden Ausztriába érkező háborús menekültnek lesz fedél a feje felett. Jelezte, hogy a december közepén meghatározott tervek szerint 2015. január közepére további 2500 férőhelyet kell biztosítani számukra.

Korábban a védelmi miniszter felajánlotta az alsó-ausztriai Badenben lévő csaknem ezer férőhelyes egykori laktanyát. A Bécshez közeli kaszárnya használatba vételét a belügyminisztérium a napokban azzal az indokkal utasította el, hogy az épület nem fűthető és nincs elégséges tisztálkodási lehetőség.

Szeptember végén Erdbergben, a Bécs keleti, harmadik kerületben 650 férőhelyes ideiglenes menekültközpontot alakítottak ki. A megállapodás szerint négy hónapig, vagyis január végéig a befogadottaknak el kell hagyniuk a szállást. Bécs polgármestere a lehetséges meghosszabbításról egyelőre nem beszélt.

A tartományoknak jövő év januárjáig kell betölteniük a menekültbefogadási kvótájukat. December első feléig Stájerország és Alsó-Ausztria teljesítette az előirányzott számokat, Bécs pedig azt 128 százalékkal meg is haladta. A többi régió mintegy 90 százalékon áll. Ausztriában összesen csaknem 30 ezren laknak menekültszálláson.

Christoph Schönborn bécsi érsek még az ősz elején körlevélben arra kérte az egyházmegye papjait, hogy segítsék a menekültek befogadását.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

http://ujhazak.com