Az Öt Csillag Mozgalom eltűnt a helyhatósági választásokon az olasz sajtó szerint

Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti: A civil mozgalomból parlamenti párttá lett Öt Csillag Mozgalom a részleges helyhatósági választások vesztese a olasz sajtó keddi kommentárjai szerint, amelyek az alacsony részvételi arányt a járványhelyzettel, valamint a politika csökkent "vonzóerejével" magyarázzák.A populista pártok hanyatlását tette a címlapra a La Stampa című torinói napilap, abban a városban, ahol az Öt Csillag Mozgalom (M5S) elvesztette az öt évvel ezelőtt megszerzett polgármesteri széket. Torinóban két hét múlva második fordulót tartanak a bal- és a jobboldal jelöltje között.
    

A civil mozgalomként indult M5S a 2018-as parlamenti választásokon a legnagyobb erőnek bizonyult, és azóta kormányon van már a harmadik miniszterelnökkel, de az öt évvel ezelőtt birtokolt több mint 32 százalékos támogatottsága kevesebb mint a felére esett vissza, ami az eddigi legrosszabb eredményüknek számít. Az M5S szavazóbázisát elsősorban a dél-olaszországi térségekből merítette az állampolgári jövedelem bevezetésével. Az ötcsillagosok öt évvel ezelőtt Nápolyban több mint ötven százalékkal szerepeltek, most nem érték el a húszat.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ennek ellenére a város új polgármestere a Giuseppe Conte vezette volt kormány egykori minisztere lett, akit a baloldal támogatott.
    

A szuverenista erők gyengüléséről írt a baloldali La Repubblica, amely szerint Matteo Salvini, a Liga vezetője és Giorgia Meloni, az Olasz Testvérek (FdI) elnöke között zajló versengés rányomta bélyegét a jobbközép koalíció szereplésére. A milánói Corriere della Sera rámutatott, hogy a Liga fellegvárának tartott Lombardiában a párt újabb öt évre elvesztette Milánót, ahol a zöldpárti Giuseppe Sala vezetheti tovább a várost. A Liga Milánóban 11 százalékot mutatott fel, miközben a baloldali Demokrata Párt (PD) PD túllépte a 33 százalékot.
    

Helyi szinten erősödtek az Olasz Testvérek: a hagyományosan baloldali Bolognában tíz százalék fölé ugrott, Rómában pedig túllépte a 18 százalékot, miközben a fővárosban a Liga nem érte el a 7 százalékot. Matteo Salvini az urnák lezárása után önkritikára szólította fel a jobbközépet, azt hangoztatva, hogy nem megfelelően és túl lassan állítottak közös jelölteket.


A Liga vezetője megjegyezte, hogy a párt a nagyvárosokat nem tudta ugyan megszerezni, de egész Olaszországban ötven új polgármesteri székkel gazdagodott. Kommentárok szerint a Liga elmaradt előretörése felgyorsíthatja a párt régóta tervezett kongresszusának összehívását. A jobboldali Il Giornale szerint a jobboldal öngólt rúgott, és lehetőséget szalasztott el. A Berlusconi-család tulajdonában levő napilap hozzátette, hogy a Liga és az FdI csakis a mérsékelt Hajrá Olaszországgal (FI) együtt juthat győzelemre.
    

Elemzők az önkormányzati választások történetében az eddigi legalacsonyabbnak számító 54,6 százalékos részvételi arányt részben a járványhelyzettel, részben a politika iránti érdeklődés csökkenésével magyarázzák. A választáson részt vevő több mint 12 millió olasz jelentős része a voksolással érintett hat nagyvárosban - Róma, Milánó, Torinó, Bologna, Trieszt, Nápoly - járult az urnákhoz. A felmérések szerint a korábban az M5S-re és a jobboldalra szavazó peremkerületekben volt gyenge a választási kedv. A közösségi oldalakon zajló politizálás felőrölte a szavazási vágyat - írta Walter Veltroni PD-politikus.
   

Más vélemények szerint a közgazdász Mario Draghi válságkezelő kormánya tette sterillé a pártpolitika iránti érdeklődést. A még nem hivatalos eredmények szerint Milánóban, Bolognában és Nápolyban a balközép jelölt győzött, Torinóban és Triesztben második fordulót tartanak október 17-18-án. Szoros verseny zajlik az M5S-től elveszített fővárosért is a jobb- és baloldali jelölt között.
    

Sajtókommentárok szerint az erejét vesztett Öt Csillag Mozgalom helyére a baloldali Demokrata Párt léphet, ami nem módosítja ugyan a parlamenti egyensúlyt, de garanciát nyújt a Draghi-kormány munkájának folytatásához. Elemzők egyetértenek, hogy az önkormányzati választások eredménye a februárban esedékes államfői választásra is kihat majd.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

http://ujhazak.com