Az RMDSZ a költségvetés-tervezet támogatásáról döntött, miután a bukaresti kormánykoalíció elfogadta több módosító indítványát

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kész megszavazni a bukaresti szociálliberális kormánykoalíció költségvetés-tervezetét a parlamentben, miután a tervezet szakbizottsági vitája során a magyar érdekképviselet több módosító indítványát elfogadta - jelentette be csütörtökön Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.Ezzel elhárulni látszik a veszélye annak, hogy a hét végén esedékes voksoláson a - képviselői távozása miatt meggyengült - PSD-ALDE koalíciónak ne legyen elegendő szavazata a költségvetési törvény elfogadásához. Kelemen Hunor rámutatott: az RMDSZ-nek komoly fenntartásai voltak azzal a költségvetés-tervezettel szemben, amelyet a kormány kidolgozott, de az utóbbi napok során az RMDSZ-nek több olyan módosító indítványt sikerült elfogadtatnia, amelyek az eredetileg előirányzottnál több forrást juttatnak a helyi önkormányzatoknak és bővültek a helyi és országos jelentőségű infrastruktúra-fejlesztésre szánt források is, köztük az észak-erdélyi, illetve az Erdélyt és Moldvát összekötő autópálya-projektre szánt összegek.

    
Az RMDSZ elnöke szerint a koalíció tervezetének legnagyobb hibája az, hogy több hónapos késéssel került a parlament elé, és emiatt legalább két hónapos késésbe került minden idei állami és önkormányzati beruházás. Ezen már nem lehetett segíteni, de éppen ezért fontos mielőbb lezárni a vitát - tette hozzá. Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője korábban arról számolt be a Maszol.ro hírportálnak, hogy a kormánykoalíció megnégyszerezte a kormány az észak-erdélyi autópálya kivitelezésére eredetileg tervezett összeget, amelyből csaknem 40 kilométernyi rész épülne meg idén, illetve az erdélyi magyar közösség számára fontos további fejlesztések is bekerültek az idei költségvetés tervezetébe.
    

A büdzsé új változatában forrásokat is előirányoznak az önkormányzatoknak az immár rájuk hárított szociális feladatok ellátására és a kormány eredeti elképzeléseitől eltérően az önkormányzatoknak nem kell fedezniük például a kántorok, harangozók fizetését. Forrásokat különítenek el a nagyszalontai körgyűrű megépítésére, jelentős kórházi befektetésekre Kovászna, Maros, Szilágy és Hargita megyében, a marosvásárhelyi repülőtér további korszerűsítésére, a szatmárnémeti megyei könyvtár új székházának megvásárlására - részletezte a Maszolnak az RMDSZ javaslatára elfogadott költségvetés-módosításokat az RMDSZ frakcióvezetője.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com