Az RMDSZ beterjeszti az anyanyelvhasználatot bővítő közigazgatási kódexet a tavaszi ülésszakban

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) beterjeszti a tavaszi parlamenti ülésszakban a kisebbségek anyanyelvhasználatát bővítő közigazgatási kódexet, amelyet a román alkotmánybíróság novemberben alkotmányellenesnek nyilvánított - közölte Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője.A politikust kedden arról kérdezte az MTI, hogy milyen prioritásai lesznek a szövetségnek a héten kezdődött tavaszi parlamenti ülésszakban. Emlékeztetett, hogy a közigazgatási kódexet az alkotmánybíróság egyebek mellett procedurális okok miatt nyilvánította az alaptörvénybe ütközőnek, ezért a törvényalkotási folyamatot elölről kell kezdeni. Mint mondta, február folyamán szakértői egyeztetések alapján véglegesítik a tervezetet, amelyet be fognak terjeszteni abban a reményben, hogy a törvényhozás gyorsított eljárással elfogadja.

Leszögezte: figyelembe veszik az alkotmánybíróság észrevételeit, és kiigazítják a tavalyi tervezet szövegét.

    
A képviselőházi frakcióvezető elmondta, hogy a kisebbségek közigazgatási anyanyelvhasználatára vonatkozó államelnöki kifogások nagy részének nem adott helyt a taláros testület, egyedül a prefektusi intézmény decentralizációjára vonatkozó javaslat akadt fenn az alkotmánybírósági rostán. Az RMDSZ a többi párttal is egyeztetni fog. Korodi reményét fejezte ki, hogy a tavalyi parlamenti vita során érvényes alapelvek mellett a román kormánykoalíció pártjai továbbra is kiállnak.
    

A tavaszi ülésszakban az RMDSZ arra számít, hogy az oktatási törvény módosításáról is komoly viták lesznek, miután Ecaterina Andronescu miniszter bejelentette: újabb reformokat tervez. Korodi elmondta, egyelőre az RMDSZ sem rendelkezik koherens információkkal az oktatási miniszter konkrét terveiről, de a szövetség álláspontja szerint újabb átfogó reformra nincs szükség. "Az RMDSZ stabilitást akar, mindemellett szükség van a jogi keret kiegészítésére, csiszolására" - mondta.
    

Emlékeztetett, hogy a szövetség beterjesztett tavaly decemberben egy tervezetet az oktatási törvény módosítására, amely a gyermekközpontú finanszírozást teszi lehetővé, képzési lehetőségeket biztosít a pedagógusok számára, rendezi a meleg ebéd programot a tanintézményekben, valamint szabályozza a délutáni oktatást. Korodi szerint ez a tervezetük napirendre fog kerülni.
   

Jelenleg a román parlamenti pártok és a kormány között az idei állami költségvetés-tervezetről zajlanak egyeztetések. Korodi elmondta: az RMDSZ-nek jelenleg a személyi jövedelemadó önkormányzatok közötti elosztásáról vannak kemény vitái a kormánykoalíciós pártokkal, hiszen a kabinet javaslata elsősorban a nagy településeknek kedvez, ezért korrekciók végrehajtását szorgalmazzák.
    

Mint mondta, az RMDSZ a kormánykoalícióval kötött parlamenti együttműködési megállapodásának folytatásáról csak azt követően dönt, ha túljutnak a költségvetésen, hiszen ez utóbbi lényegében a tavaly őszi ülésszakhoz tartozik. Rámutatott: a büdzsével kapcsolatos viták lefolytatása után fogják elhatározni, hogy továbbra is érvényesnek tekintik-e a kormánykoalícióval kötött egyezményt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com