Az RMDSZ törvénytervezetet készít Székelyföld területi autonómiájáról

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) törvénytervezetet készít Székelyföld területi autonómiájáról - jelentette ki Borbély László RMDSZ-alelnök a Radio France Internationale (RFI) francia rádióállomás román nyelvű adásának a Székelyek nagy menetelésével kapcsolatban adott interjúban.

székely-zászló-62Borbély László hangsúlyozta, hogy a vasárnapi nagy menetelés a magyar közösség szolidaritását mutatta meg. Hozzátette, hogy az RMDSZ két hónap alatt befejezi a Székelyföld területi autonómiájára vonatkozó törvénytervezetét.

"Dél-Tirolban és Finnországban pozitív példák vannak, amelyeket át lehet venni, de mindez a többség politikai akaratától függ" - mondta Borbély László. Az RMDSZ alelnöke szerint a magyar közösség üzenete az, hogy "nem lehet figyelmen kívül hagyni Románia 1,3 millió lakosának akaratát".

A riporter kérdésére, hogy felkészült-e a román társadalom a székelyföldi autonómia elfogadására, Borbély László azokra a korábbi küzdelmekre utalt, amelyeket olyan jogokért folytatott a magyar közösség, amelyeket ma már senki nem kérdőjelez meg. Felidézte, hogy az 1990-es években a kisebbségi anyanyelvhasználat elleni tüntetésekkel kellett szembenézni. Hozzátette, arra is több mint két évtizedet kellett várnia a magyar közösségnek, hogy megfelelő tanügyi törvénye legyen. "Mi türelmesek vagyunk, nem mondjuk, hogy máról holnapra minden megoldódik" - tette hozzá Borbély László.

Az RMDSZ alelnöke elégedetlenségét fejezte ki ugyanakkor amiatt is, hogy a kisebbségi törvény tervezete immár hét éve elakadt a parlamentben. A tervezetet, amely a kulturális autonómia alapjait is rögzíti, még a Tariceanu-kormány nyújtotta be. Azt is kifogásolta, hogy Romániában nem tartják tiszteletben a regionális és kisebbségi nyelvek európai chartáját. Hozzátette, az RMDSZ párhuzamos jelentést készít az Európa Tanács számára, amelyben jelzi a charta előírásainak megsértését.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

A Vice tette közzé a sokkoló listát.

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

http://ujhazak.com