Az ügyészség szerint nem minősül uszításnak a "kifele a magyarokkal az országból!" jelszó

Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: A moniesti ügyészség szerint a "kifele a magyarokkal az országból!" csupán egy "magyarellenesnek vélt jelszó", és nem minősül gyűlöletkeltésnek vagy diszkriminációra való uszításnak.A Hotnews.ro portál pénteken ismertette azt a rendeletet, amellyel a moinesti bíróság melleti ügyészség ügyésze vádemelés nélkül lezárta a nyomozást az úzvölgyi katonatemetőnél tavaly június 6-án történt erőszakos cselekmények ügyében. Amint a Hotnews írja: Daniel Galbeaza ügyész a konfliktus nyomán kizárólag román nemzetiségű tanúkat hallgatott meg, és a nyomozást valamennyi vádpontban lezáró februári rendeletében egy sor valótlan állítást fogalmazott meg. Az egyedüli intézkedés, amit elrendelt, annak a láncnak és lakatnak a visszaadása volt, amellyel korábban a temetőkapu volt bezárva.

    
Megállapította: a "kifele a magyarokkal az országból!" jelszó akkor minősülne gyűlöletkeltésnek vagy diszkriminációra való uszításnak, ha az a nyilvánosságnak, meghatározhatatlan számú személynek szólna.

"Ebben az esetben a becsmérlő szavakat korlátozott számú személynek címezték, azoknak, akik megtagadták, hogy beengedjék a temetőbe az erre engedéllyel rendelkező személyeket. Úgy értékeljük, hogy az olyanféle magyarellenesnek vélt jelszavak skandálásával, mint amilyen a "kifele a magyarokkal az országból", nem teljesülnek a büntető törvénykönyv 369. cikkelyében támasztott feltételek. (.)


Ezek a jelszavak nem olyan jellegűek, hogy gyűlöletre vagy diszkriminációra uszítsanak, hiszen az uszításnak a személyek egy csoportjára kell vonatkoznia (például fogyatékosok egy csoportjára, homoszexuálisokra, stb.) és nem egy etnikumra, tehát ezek a megnyilvánulások legfeljebb kihágásnak minősülnek" - idézte a Hotnews.ro portál az ügyész megállapításait.
    

A portál az ügyészségi rendelet egy egész sor valótlan megállapítását is felsorolta, és hozzátette, hogy valójában mi is történt. Idézi az egyik tanú öt másik tanú által is megerősített állítását, amely szerint a temetőnél gyülekező magyarok "viselkedése alkalmas volt arra, hogy erőszakos cselekedetekre uszítson, de a románok nem válaszoltak a provokációra". Amint a Hotnews nyomatékosítja: ezzel szemben az történt, hogy a magyarok élő láncot vontak a temető elé és imádkoztak, még akkor is, amikor a románok kiabáltak, becsmérlő szavakkal illeték és egyesek kövekkel dobálták őket.
    

A Hotnews.ro szerint az ügyészség valótlanul írja le a temetőkapu leszakítását is. Az ügyészségi rendeletben ez úgy szerepel, hogy több személy, akik között nők és gyermekek is bementek a temetőbe, és húzni kezdték a kaput, amelyből vékony fadarabok szakadtak le, és így kinyithatóvá vált. Ezzel szemben a valóságban az történt, hogy a kaput leszakították, és a temetőbe betódult románok próbálták ütlegelni az élő láncot alkotó magyarokat.
    

A moinesti ügyészség az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP), valamint a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat feljelentése alapján vizsgálta meg az ügyet, és rendelte el a nyomozás beszüntetését. A Bákó megyei Darmanesti város önkormányzata tavaly áprilisban önkényesen román parcellát alakított ki a Hargita és Bákó megye határán fekvő katonatemetőben, melyet korábban a székelyföldi Csíkszentmárton község gondozott. A tavalyi hősök napján, június 6-án több ezer román megemlékező erőszakkal nyomult be a temetőbe, hogy részt vegyen a román parcella és emlékmű román ortodox felszentelésén, miután székelyek élőlánccal próbálták megakadályozni ezt. Az ügy több per tárgyát képezi.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com