Az ukrán elnök a helyzet békés rendezését sürgette

Kovács Andrea, az MTI tudósítója jelenti: Ukrajna számára az a fontos, hogy a fehéroroszok békés és demokratikus kivezető utat találjanak a társadalmi-politikai konfliktusból - írta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken a Facebook internetes közösségi oldalon közzétett bejegyzésében, reagálva a szomszédos országban a hétvégén tartott elnökválasztás nyomán kirobbant ellenzéki tiltakozásokra.Az ukrán államfő szavai szerint Fehéroroszország Ukrajnának mindig is "jó barátja és partnere" volt. Mint fogalmazott, fontos, hogy békés és demokratikus kiutat találjanak a mostani konfliktusból annak érdekében, hogy az ország demokratikus, gazdaságilag erős és független állam legyen a jövőben.

    
Rámutatott arra, hogy a fehéroroszországi ellenzéki tiltakozó megmozdulások során őrizetbe vett ukrán állampolgárok közül hármat a fehérorosz hatóságok ukrán közbenjárásra már elengedtek, még egy őrizetbe vett ügyében pedig folyamatban vannak a tárgyalások. Zelenszkij hangsúlyozta: a jogellenesen őrizetbe vett ukrán emberijogvédők és újságírók nem sértették meg Fehéroroszország törvényeit, csak olyan helyen tartózkodtak, ahol megbízható információkat akartak szerezni a helyszínen az ott zajló eseményekről, hogy kommentálják azokat a közvélemény számára.
    

"Most már teljesen biztonságban vannak. Ukrajna tudja, hogyan kell megvédeni állampolgárait, és mindig megteszi ezt. Mindazonáltal sürgetjük fehérorosz kollégáinkat, hogy kategorikusan tartózkodjanak az illegális fogva tartásoktól és erőszakos cselekedetektől" - tette hozzá. Kérte az ukránokat, hogy lehetőleg ne utazzanak Fehéroroszországba, amíg a helyzet nem válik biztonságossá.
    

Eközben Kijevben pénteken újabb demonstrációt tartottak Fehéroroszország kijevi nagykövetsége előtt a fehérorosz ellenzékkel rokonszenvező ukránok és magukat fehérorosz politikai menekülteknek nevezők - jelentette az UNIAN ukrán hírügynökség. Követelték Aljakszandr Lukasenka elnöktől, hogy szüntesse be az erőszak alkalmazását országában az ellenzéki tüntetők ellen. A kijevi demonstráción jelképesen meggyújtottak néhány színes füstgránátot, de az akció rendbontás nélkül, békésen zajlott le.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Amerikai elnökök furcsa rögeszméi.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

http://ujhazak.com