Az ukrán elnök menesztett 15 kormányzót

Kovács Andrea, az MTI tudósítója jelenti: Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden 15 megye kormányzóját menesztette hivatalából, köztük Kárpátaljáét - közölte Ruszlan Rjabosapka, az elnöki hivatal helyettes vezetője keddi kijevi sajtótájékoztatóján.A tisztségviselő megjegyezte, hogy ez csak az első kör, amelyről elkészült az előterjesztés. Előző nap Julija Mendel elnöki szóvivő közölte, hogy Zelenszkij minden megyei kormányzót meneszteni szándékozik. Hennagyij Moszkal, a Kárpátalja megyei állami közigazgatási hivatal vezetője egyébként maga nyújtotta be a lemondását, mint ahogy több, most menesztett kormányzó is.


    
A jelenlegi dokumentumban Kárpátalján kívül Csernyihiv, Hmelnickij, Herszon, Ternopil, Szumi, Poltava, Odessza, Mikolajiv, Lviv, Kirovohrad, Kijev, Ivano-Frankivszk, Zaporizzsja, és Voliny megye kormányzójának menesztése szerepel. A 2017 novemberében elfogadott törvény értelmében a megyék kormányzóit az államfő nevezi ki a kormány javaslata alapján. A menesztett kormányzók feladatait ideiglenesen helyetteseik látják el.
     

Rjabosapka elmondta még, hogy Zelenszkij aláírta azt az előterjesztést is, amelyben kezdeményezi a parlamentnél Jurij Lucenko főügyész menesztését. Lucenko korábban egy sajtónyilatkozatában kijelentette, nem látja sem jogi, sem erkölcsi okát annak, hogy lemondjon posztjáról. Rjabosapka szavai szerint viszont van egy olyan jogi álláspont, miszerint a főügyésznek jogi végzettséggel és tapasztalattal kell rendelkeznie, Lucenkónak pedig egyik sincs. Szerinte ezen az sem változtat, hogy a kedvéért annak idején a parlamenti képviselők megváltoztatták a törvényt, és kivették belőle azt a részt, amely ezt a követelményt a főügyészi hivatal betöltéséhez előírta.
    

Rjabosapka tájékoztatott továbbá arról, hogy Zelenszkij ismételten a parlament elé terjesztette Pavlo Klimkin külügyminiszter menesztését, és a helyére javasolta Vadim Prisztajko, Ukrajna jelenlegi NATO-hoz akkreditált nagykövetének a kinevezését. Klimkin menesztését a parlament június 6-i ülésén nem támogatta, ahogyan Sztepan Poltorak védelmi miniszter és Vaszil Hricak, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) főnökének leváltását sem. Mindhárman egyébként már benyújtották a lemondásukat, és ezekre a tisztségekre az alkotmány szerint az államfőnek van joga előterjesztenie a maga jelöltjét.
   

Zelenszkij kedden Vladiszlav Buharjevet nevezte ki a külső hírszerző szolgálat vezetőjének - közölte Rjabosapka. Buharjev az Ukrajinszka Pravda hírportál szerint 2014-ben az SZBU vezetőjének első helyettese volt, 2014 októberétől pedig parlamenti képviselő, a Julija Timosenko volt kormányfő vezette Haza (Batykivscsina) párt frakciójának a tagja.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com