Az ukrán nyomozó hatóság kezdeményezte Viktor Medvedcsuk letartóztatását

Sterr Attila, az MTI tudósítója jelenti: Az ukrán nyomozó hatóság a főügyészséggel egyeztetve kezdeményezte Viktor Medvedcsuk ellenzéki politikus, dúsgazdag üzletember letartóztatását.A hazaárulással és a terrorizmus támogatásával vádolt Viktor Medvedcsuknak, az Ellenzéki Platform - Az életért párt egyik vezetőjének és parlamenti képviselőjének hétfőn délben a nyomozó hatóság átadta a letartóztatás kezdeményezéséről szóló indítványt, amelytől csak egymilliárd hrivnyás (11,5 milliárd forint) óvadék befizetése esetében lehet eltekinteni - közölték vezető ukrán hírügynökségek Rinat Kuzminnak, az ellenzéki politikus képviselőtársának Facebook-bejegyzésére hivatkozva.
   

Kuzmin emlékeztetett arra, hogy Medvedcsuk jelenleg házi őrizetben van, amit nem sértett meg, a bíróságnak pedig nem áll jogában súlyosbítani a korábban meghozott óvintézkedést. Medvedcsuk képtelen ekkora óvadékot letenni, hiszen a nemzetbiztonsági és védelmi tanács korábban ellene foganatosított szankciói miatt nem áll módjában átutalni az összeget.
    

Október 8-án Medvedcsukot hazaárulás és terrorizmus támogatása címén újabb bűncselekmények elkövetésével vádolják: a nyomozó hatóság gyanúja szerint 2014-2015 folyamán a szakadár Donyec-medencében törvénytelen szénvásárlási ügyletekben vett részt. Medvedcsukot idén májusban helyezte házi őrizetbe egy kijevi bíróság, amely emellett nyomjelző lábperec viselésére is kötelezte.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

A Vice tette közzé a sokkoló listát.

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

http://ujhazak.com