Az ukrán parlament megszavazta a listás választási rendszerre való áttérést

Kovács Andrea, az MTI tudósítója jelenti: Az ukrán parlament csütörtökön megszavazta a választási törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot, amelynek alapján 2023 decemberétől a jelenlegi vegyes rendszerről áttérnek a nyílt listásra a parlamenti képviselők megválasztásában.Az előterjesztés második, végleges olvasatban történő elfogadását Andrij Parubij házelnök 17-szer tette fel szavazásra, mire megkapta a szükséges, legalább 226 támogató szavazatot, végül 230 képviselő hagyta jóvá. A házelnök, valamint két képviselő által benyújtott előterjesztést első olvasatban még 2017. november 7-én fogadta el a parlament.

A törvényjavaslathoz 4568 módosítót terjesztettek be a képviselők, amelyek tárgyalását júniusban kezdte el a törvényhozás - emlékeztetett az Ukrajinszka Pravda hírportál.

    
Előzőleg a parlament a május 22-i rendkívüli ülésén még csak napirendre sem tűzte Volodimir Zelenszkij két nappal korábban beiktatott államfő választási törvényt módosító javaslatát, amelyben az elnök szintén a vegyes rendszerről a tisztán pártlistásra való áttérést kezdeményezte, valamint az ötszázalékos parlamenti bejutási küszöb leszállítását három százalékra. A parlament azért utasította el Zelenszkij javaslatát, mert abban nem nyílt-, hanem zártlistás választás szerepelt, és az elnök már a mostani, július 21-re kiírt előrehozott választást az új rendszer szerint szerette volna megtartatni.
    

A jelenleg érvényben lévő vegyes rendszer szerint a 450 tagú ukrán törvényhozás tagjainak fele pártlistáról, a másik fele egyéni választói körzetekből kerül be a parlamentbe. Az ukrán társadalomban jelenleg egyetértés van a tekintetben, hogy az egyéni körzeteket meg kell szüntetni, mert a tisztán pártlistás választási rendszer tisztább, átláthatóbb és demokratikusabb. Ukrajnában ugyanis elterjedt, hogy egyéni jelöltek szavazatvásárlással jutnak mandátumhoz, másrészt ezek a törvényhozók a kampányukat pénzelő oligarchák érdekeit szolgálják a parlamentben.
    

A zártlistás választás viszont szintén nem lett volna elég jó megoldás. Ellenzői szerint ez esetben is előfordulhat, hogy a jelöltek megvásárolják a befutó helyeket a listán, továbbá ismeretlen vagy éppen nem kívánatos személyeket juttathat mandátumhoz egy párt, és erre semmilyen befolyásuk sincs a választóknak.


Zelenszkij annak idején azzal érvelt, hogy a nyílt lista jobb lenne, de túl bonyolult, ezért a július 21-i választáson csak a zártlistás megoldás lett volna kivitelezhető, és az lenne a fő cél, hogy "megszabaduljon" végre a parlament az egyéni képviselőktől. Ezzel viszont a jelenlegi parlament nem értett egyet, így egyelőre maradt a vegyes rendszer. Zelenszkij viszont akkor arra szólította a parlamentet, hogy legalább a következő választásokra tekintettel tegyék meg, amit vállaltak, és módosítsák a választási törvényt, amit most a törvényhozás megtett.
    

A nyíltlistás választásnál - amit a jelenleg elfogadott törvény tartalmaz - a választók nemcsak pártra, hanem annak egy konkrét jelöltjére is szavazhatnak, így befolyásolhatják a jelöltek sorrendjét a pártlistán. Az elfogadott törvény végleges szövege ugyan még nem elérhető a parlament honlapján, az UNIAN hírügynökség szerint marad az ötszázalékos bejutási küszöb. Az országban 27 választási régiót hoznak létre, a pártok az egységes országos listájuk mellett régiónként is összeállítanak listát. Az országos listájukon szereplő minden jelöltjük szerepelni fog egy-egy régiós listán.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com