Az uniós ombudsman bírálta az Európai Bizottságot Martin Selmayr főtitkári kinevezése miatt

Bajnok Artúr, az MTI tudósítója jelenti: Határozottan bírálta a Martin Selmayr vitatott főtitkári kinevezése során elkövetett "hivatali visszásságok" miatt az Európai Bizottságot (EB) Emily O'Reilly uniós ombudsman, aki kedden tette közzé az üggyel kapcsolatos jelentését.Az ombudsman márciusban vizsgálatot indított az Európai Parlament által korábban "puccsszerűnek" minősített kinevezés ügyében. Jelentésében Emily O'Reilly négy szabálytalanságot azonosított az eljárásban, illetve arra a megállapításra jutott, hogy a bizottság "sem az előírások betűjének, sem a szellemének" nem tett eleget, ugyanakkor nem szólított fel a döntés visszavonására.

    
Kiemelte: a brüsszeli testület mesterségesen a sürgősség érzetét keltette a főtitkári poszt betöltésével kapcsolatban, így igazolva, hogy nem írtak ki pályázatot az állásra. Mint írta, úgy manipulálták a szabályokat, hogy az eljárás "tisztességesnek és korrektnek" tűnjön, de valójában nem ez volt a helyzet, "az egész ügy pusztán arra szolgált, hogy biztosítsák Selmayr kinevezését". A bírálatokra pedig a bizottság "kitérő válaszokat adott, defenzívvé, sőt időnként támadóvá vált" - mutatott rá.
   

Az ombudsman "némiképp ironikusnak" nevezte, hogy Jean-Claude Juncker az EB első olyan elnöke, akit az átláthatóság fokozására szolgáló, úgynevezett csúcsjelölti rendszer alkalmazásával választottak meg. "Mindezzel a közvélemény nehezen elnyert bizalmát kockáztatták" - vélekedett. Emily O'Reilly végezetül javaslatot tett rá, hogy az Európai Bizottság dolgozzon ki új, részletesen meghatározott eljárásrendet a főtitkári poszt betöltésére.
  

A bizottságnak december 4-ig kell reagálnia a jelentésre. A Brüsszelben sokak által egyszerre csodált és rettegett német jogászt, Jean-Claude Juncker bizottsági elnök volt kabinetfőnökét február végén választották meg a nyilvánosság számára teljesen váratlanul. Az egyesek által "buldózerként" jellemzett, Juncker jobbkezének tartott Selmayr így a jövő évi uniós tisztújítás eredményétől függetlenül mindenképp kulcspozícióban marad a bizottságban.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com