Az uniós törvényszék megsemmisítette Brüsszel határozatát a kisebbségvédelem ügyében benyújtott polgári kezdeményezés elutasításáról

Az Európai Unió Törvényszéke pénteki ítéletében megsemmisítette az Európai Bizottságnak a kisebbségvédelem ügyében benyújtott, az európai sokszínűség megőrzését célzó Minority SafePack című polgári kezdeményezést elutasító határozatát. Az Európai Unió luxembourgi székhelyű bíróságának törvényszéke helyt adott az Európai Bizottság ellen benyújtott keresetnek, mert a kisebbségvédelemmel foglalkozó javaslat nyilvántartásba vételének megtagadására vonatkozó uniós bizottsági indokolást elégtelennek találta. Az ügy előzménye, hogy 2013 júliusában egy polgári bizottság - amelynek mások mellett tagja Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke - Minority SafePack - one million signatures for diversity in Europe című európai polgári kezdeményezésre irányuló javaslatot nyújtott be az Európai Bizottsághoz.

A kezdeményezés arra irányul, hogy felkérje az Európai Uniót a nemzeti és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek védelmének javítására, valamint az Európai Unió kulturális és nyelvi sokszínűségének megerősítésére. Az uniós bizottság 2013. szeptemberi határozatában elismerte, hogy a kisebbségekhez tartozó személyek jogainak tiszteletben tartása európai uniós értéknek minősül, az európai uniós intézményeknek tiszteletben kell tartaniuk a kulturális és nyelvi sokféleséget és el kell kerülniük minden, a nemzeti kisebbséghez tartozáson alapuló hátrányos megkülönböztetést.

A bizottság ugyanakkor megtagadta az európai polgári kezdeményezés bejegyzését, mert úgy ítélte meg, hogy az európai sokszínűség megőrzését célzó Minority SafePack nem tartozik jogalkotási hatáskörébe. A kezdeményezők a dokumentum bejegyzését követően kezdhették volna el az európai aláírásgyűjtést, hogy ezzel a kisebbségvédelemi tárgyú szabályozására sarkallják a bizottságot.

Az Európai Bizottság döntését követően a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) keresetet nyújtott be az uniós bizottság ellen a kezdeményezés elutasítása miatt Európai Unió Bíróságán. Az uniós törvényszék pénteken ismertetett véleménye szerint az Európai Bizottságnak egyértelműen meg kellett volna jelölnie - mivel a felperesek nem tudták beazonosítani az elutasító indokok közül - a javaslat azon elemeit, amelyek nem tartoznak a hatáskörébe, valamint az ezt alátámasztó indokokat.

A törvényszék nyitva hagyta azt a kérdést, hogy az európai polgári kezdeményezésre irányuló javaslat nyilvántartásba vehető-e annak megállapításáig, hogy a javasolt intézkedések mely része tartozik és mely része nem tartozik az Európai Bizottság hatáskörébe. Az európai polgári kezdeményezés intézményét az Európai Unió Lisszaboni Szerződése hozta létre. Ennek értelmében az Európai Bizottságnak meg kell vizsgálnia minden olyan kezdeményezést, amelyet az unió legalább hét országának legkevesebb egymillió polgára aláírásával támogat.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com