Az utóbbi évek legnagyobb vihara érte el a Brit-szigeteket

Az utóbbi évek legnagyobb vihara érte el pénteken a Brit-szigeteket. Skócia és Észak-Írország fő repülőterein estig szinte az összes járatot törölték.A brit kormány már előző este figyelmeztetést küldött több millió ember mobiltelefonjára, miután a brit meteorológiai intézet a legmagasabb szintű, vörös riasztást adta ki ezekre a térségekre.

Az Ír Köztársaságban már péntek reggel megszűnt 560 ezer háztartás és üzlethelyiség áramellátása, miután az Éowyn névre keresztelt vihar 180 kilométer/órát meghaladó sebességű széllökései az ír áramszolgáltatási felügyelet beszámolója szerint "példátlan mértékű, kiterjedt" károkat okoztak az elosztóhálózatban.
Az előrejelzés szerint a nap folyamán Észak-Írországban és Skóciában is óránkénti 160 kilométeres sebességű vagy még erősebb orkán várható.

A vihar miatt csaknem az összes pénteki járatot törölték a skóciai főváros, Edinburgh, a legnagyobb skót város, Glasgow, valamint az észak-írországi főváros, Belfast nemzetközi repülőterein. A törlések a járatinformációs szolgálatok adatai szerint több mint kétszáz járatot érintenek.

Edinburgh légikikötőjének járatinformációja a reggeli időszakra csak a Ryanair légitársaság Budapestről érkező gépének érkezését jelezte, az utána következő összes többi érkező és induló járatot késő délutánig törölték.

A budapesti Ryanair-járat is csak a második kísérletre tudott leszállni a skót főváros repülőterén. Észak-Írországban mindegyik iskolában tanítási szünetet rendeltek el, és bezártak a két legnagyobb áruházlánc, a Lidl és a Tesco helyi boltjai, valamint a kormányzati intézmények többsége.

Töröltek a vihar miatt számos kompjáratot is Észak-Írország, az Ír Köztársaság és Nagy-Britannia között.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com