Az úzvölgyi katonai temető ügye is szerepel a román ellenzék bizalmatlansági indítványában

Az úzvölgyi katonai temető ügye is szerepel a román ellenzéki pártok által beterjesztett bizalmatlansági indítványban, amelyről a parlament várhatóan jövő hét kedden fog szavazni.Az indítványt szerdán terjesztették be és olvasták fel a román törvényhozás két házának együttes ülésén. Eszerint a román kormánynak tudomása volt már egy hónapja a dormánfalvi polgármesteri hivatal által az úzvölgyi katonai temetőnél elkövetett törvénytelenségekről, ennek ellenére nem volt hajlandó párbeszédet kezdeményezni és gyorsan rendezni a nézeteltérést.

A kormány rendelkezett ugyan megoldásokkal, de nem alkalmazta azokat, ehelyett káoszt és bizalmatlanságot keltett az állami intézményekkel szemben - olvasható az indítványban.

    
Az ellenzék a május 26-i európai parlamenti választás után döntött úgy, hogy bizalmatlansági indítványt nyújt be, miután a román kormány fő erejét alkotó Szociáldemokrata Párt (PSD) történelmi mélypontnak számító 22 százalékos eredményt ért el, kisebbik koalíciós partnere, a Calin Popescu Tariceanu vezette ALDE pedig be sem jutott az európai törvényhozásba, mivel nem érte el az 5 százalékos bejutási küszöböt.
    

Az indítvány szövege szerint a választás után egyértelművé vált, hogy távoznia kell ennek a "mérgező kormánynak", amely megosztotta a társadalmat az igazságügyi törvények vitatott módosításával, "merényletet követett el a jogállamiság és a demokrácia ellen", illetve "eljátszotta az ország modernizálásának lehetőségét".  
    

A bizalmatlansági indítványt az ellenzék fő erejét alkotó Nemzeti Liberális Párt (PNL) terjesztette be, de támogatja a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Dacian Ciolos vezette PLUS alkotta pártszövetség, a Traian Basescu volt államfő által védnökölt Népi Mozgalom Párt (PMP), akárcsak a Victor Ponta volt miniszterelnök által vezetett Pro Románia.
    

Az indítványt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) törvényhozói is aláírták, mi több Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerdán kijelentette: a szövetség törvényhozói is meg fogják szavazni. Kelemen szerint ebben közrejátszott az úzvölgyi katonai temetőnél történtek. Az RMDSZ az EP-választás előtt három nappal függesztette fel a PSD-ALDE koalícióval kötött parlamenti együttműködési megállapodását a katonai temetőnél történtek miatt, ahol a román önkormányzat törvénytelenül kereszteket állíttatott magyar honvédsírok fölött.
    

Az indítvány széles körű támogatottsága ellenére az ellenzék egyelőre nem rendelkezik elegendő szavazattal a kormánybuktatáshoz, ehhez még mintegy 20 voksra lenne szüksége, amit csak a PSD vagy az ALDE honatyái részéről szerezhetne meg. A pártok közötti tárgyalások és egyeztetések jövő keddig folytatódnak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com