Balhézó magyar anyukát zavartak le a Germanwings gépéről Hamburgban

Egy balhézó magyar anyuka miatt kellett visszafordítani egy Hamburgból Budapestre tartó Germanwings gépet.


A nőt nem tudták lecsillapítani és szitkozódva mindenkit elküldött melegebb éghajlatra.  A magából kikelve hisztiző nőt végül leszállították és a gép egy óra késéssel indult el.- számolt be róla a blikk.

5_P1210097

A nő dühét az váltotta ki, hogy hiába kérlelte nem engedték, hogy a gyerekét az ölébe ültesse. A történetet a blikk egyik olvasója osztotta meg, aki képet is készített a hisztiző anyukáról.

Az eset még augusztus 12-én történt, a gép már a kifutón volt, amikor a nő a stewardess kérése ellenére sem volt hajlandó maga mellé ültetni és becsatolni az ölében ülő gyerekét a szabályzat szerint.

germanw

A nőnek a légiutas-kísérő megkísérelte elmagyarázni, hogy ha az ölében ül a 3-4 év körüli gyerek az nem biztonságos. Az anyuka azonban egyre jobban megvadult. A végén már a kapitány is közbelépett, de az incidens ezzel sem oldódott meg, a nő őt is elküldte szitkozódva.

5_P1210101

Mivel a balhézó nőt nem lehetett lecsillapítani, ezért végül leszállították a reptéri rendőrök a gépről. A poggyászát pedig kitették a reptér betonjára.

5_P1210104

A Germanwings járata így csak 1 óra késéssel tudott felszállni.

Forrás: lajk.hu, fotók: blikk

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com