Baltával támadt a rendőrökre

Lelőtték azt a férfit a rendőrök, aki egy buszmegállóból támadt rájuk.Video of NY hatchet attackKét rendőr és egy járókelő sérült meg abban az incidensben, ami tegnap történt New York Queens negyedében. A sérültek közül az egyik rendőr a fején, míg a másik a karján sebesült meg, egy 29 éves nőt pedig meg kellett műteni az incidens után.

Bill Bratton, rendőrségi tisztségviselő elmondása szerint a támadás akkor történt, amikor a negyedben járőröző rendőrök megálltak egy fényképész kérésére, aki fotót szeretett volna készíteni róluk.

A buszmegállóban várakozó baltás támadó ekkor rontott rá a rendőrökre, és a fegyverével hadonászott addig, amíg a rendőrök fegyvert rántottak, és lelőtték a férfit, akiről kiderült, hogy a neve Zale H. Thompson, és korábban Kaliforniában követett el bűncselekményeket. A férfit rossz magaviselet miatt, korábban elbocsátották a haditengerészettől.

Arról, hogy a támadást terrorizmusként kezeli-e a rendőrség, egyelőre nem nyilatkozott a hatóság, mert véleményük szerint még túl korai lenne kijelenteni, hogy a baltás támadás hátterében dzsihádista szándék állt.

Az iszlamista honlapokat figyelő, SITE nevű amerikai honlap azonban azt közölte, hogy szeptemberben Thompson egy Iszlám Állam által közzétett videóról azt mondta a Facebookon és a Youtube-on, hogy a dzsihád jogos válasz a keresztesek és a cionisták folyamatos elnyomására. A kanadai merényletek után New York város hatóságai fokozott éberségre szólította fel a rendőröket.

(Forrás: atv.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com