• 21 ℃ / 28 ℃

Barcelonában elfogtak két feltételezett dzsihadistát

Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorista szervezet propagandáját terjesztő két férfit fogtak el a hatóságok szerdán Barcelonában.

A spanyol belügyminisztérium tájékoztatása szerint az egyik férfi spanyol, a másik marokkói állampolgár, akik az internetes közösségi oldalakon terjesztették az IÁ-val kapcsolatos videókat, képeket és dokumentumokat. Emellett személyes találkozókat szerveztek, ahol igyekeztek meggyőzni az embereket, hogy csatlakozzanak a szervezethez, utazzanak a konfliktuszónákba és harcoljanak a terroristák oldalán.

INDIA-PAKISTAN-UNREST-QAEDA-ZAWAHIRI-FILES

Két nap alatt ez már a második ilyen akciója a spanyol hatóságoknak; kedden három férfit vettek őrizetbe Madridban, akiket azzal gyanúsítanak, hogy terrormerényletre készültek Spanyolországban az IÁ nevében.

A dél-európai országban az elmúlt négy évben több mint 170 olyan embert fogtak el, aki együttműködött a dzsihadista szervezettel. Közülük több mint 80-at ebben az évben.

A belügyminisztérium adatai szerint Európából körülbelül háromezer ember csatlakozott eddig a terroristákhoz, akik közül 130-an Spanyolországból utaztak Szíriába és Irakba.

MTI

Hozzászólások

Lájkokért lógatta ki kisgyerekét a 15. emeletről egy idióta apa

Lájkokért lógatta ki kisgyerekét a 15. emeletről egy idióta apa

Az algir férfi elképesztő dolgot tett, melyért börtönbüntetést is kapott.

A londoni Grenfell toronyház halottai kísértik a férfit, akinek a hűtője miatt égett le az épület

A londoni Grenfell toronyház halottai kísértik a férfit, akinek a hűtője miatt égett le az épület

Behailu Kebede százak életét menthette meg, mégis gyötri a bűntudat, amiért az ő háztartási gépe miatt halt meg legalább 30 lakó.

Elfogták és megtörték a Kék Bálna kitalálóját

Elfogták és megtörték a Kék Bálna kitalálóját

Egy 26 éves moszkvai postás a felelős a fiatalok öngyilkosságát előidéző játékért.

Mindent elmondott Trumpról az FBI volt igazgatója

Mindent elmondott Trumpról az FBI volt igazgatója

James Comey megerősítette, hogy az amerikai elnök arra kérte, hogy szüntesse meg a Flynn-vizsgálatot.

A légszennyezés egészségkárosító hatása miatt beperli a francia államot egy párizsi nő

A légszennyezés egészségkárosító hatása miatt beperli a francia államot egy párizsi nő

Pert indít egy párizsi nő a francia állam ellen, amiért az képtelen megvédeni egészségét a légszennyezés hatásaitól.

Félezer illegális migránst pateroltak ki az athéni reptér területéről

Félezer illegális migránst pateroltak ki az athéni reptér területéről

A görög rendőrök több száz migráns szállítottak el, akik egy reptéren éltek.

Nikábos nővel akarják közelebb hozni a norvégokat a muszlimokhoz

Nikábos nővel akarják közelebb hozni a norvégokat a muszlimokhoz

Norvégiában egy nikábot viselő muszlim nő kinevezése miatt háborodtak fel.

Nők számára veszélyes no-go zónává lehet Párizs?

Nők számára veszélyes no-go zónává lehet Párizs?

A nők közül egyre többen nem érzik magukat biztonságban Párizsban a migránsok miatt.

Migránsoknak embertelen hely Magyarország egy olasz bíróság szerint

Migránsoknak embertelen hely Magyarország egy olasz bíróság szerint

Magyarország megsérti az EU Alapjogi Chartáját állítják az olasz jogtudósok.

Kitiltotta a keresztény suli a végzős bálról a teherbe esett lányt

Kitiltotta a keresztény suli a végzős bálról a teherbe esett lányt

A szigorú keresztény iskola vezetése szerint a lány tette erkölcstelen és így büntetik.

http://ujhazak.com