Barnier: a tárgyalók pénteken közös nevezőre juthatnak a még vitás kérdésekről

Az Európai Unió és az Egyesült Királyság közötti jövőbeli kapcsolatokról zajló tárgyalásokon a felek akár már pénteken közös nevezőre juthatnak a továbbra is vita forrását jelentő egyenlő piaci versenyfeltételek és a halászat szabályozásának kérdéseiről - közölte Michel Barnier, az Európai Bizottság főtárgyalója csütörtökön.Barnier Brüsszelben, az Európai Parlament (EP) házbizottságaként működő, úgynevezett Elnökök Értekezlete előtt számolt be a december végi határidővel zajló tárgyalások állásáról. Azt mondta, noha nehéz, még mindig lehetséges a kereskedelmi megállapodás idei, határidő előtti elfogadása. A Twitteren közzétett üzenetében kiemelte: a megbeszélések ezen utolsó szakaszában az átláthatóság és az unió egysége fontosabb, mint valaha.

   
"Csak az EU érdekeit és elveit védő megállapodást fogunk aláírni" - emelte ki.

A tanácskozás részleteit ismerő források szerint Barnier azt mondta, London elfogadta egy mechanizmus bevezetését, amely eljárás indítását teszi lehetővé akkor, ha az uniós állampolgárságú munkavállalók jogai az Egyesült Királyságban, illetve a brit munkavállalóinak jogai az EU-ban csorbát szenvednének, illetve, ha a környezetvédelmi szabványok a tisztességes versenyt befolyásoló módon térnek el az előírásoktól.
    

London még nem nyilatkozott arról, miként kívánja ellenőrizni az állami támogatásokat, továbbá a halászat kérdése még mindig a legvitatottabb kérdések közé tartozik - emelte ki a főtárgyaló. Az Elnökök Értekezlete a találkozót követően kiadott közleményében azt közölte: amennyiben vasárnap éjfélig sikerül közös nevezőre jutni Londonnal, az Európai Parlament készen áll rendkívüli plenáris ülést összehívására még december vége előtt, hogy megvitassa a tárgyalások eredményét és azt, hogy beleegyezését adja-e a megállapodáshoz.
    

Arra emlékeztettek, hogy a megállapodás ratifikálása attól függ, hogy az Egyesült Királyság kormánya teljes mértékben végrehajtja-e a január végével hatályba lépett kilépési (Brexit) megállapodás rendelkezéseit, különös tekintettel az Írországról és Észak-Írországról szóló jegyzőkönyvre. Arra szólították fel az Európai Bizottságot, nyújtson be teljes körű jelentést a megállapodás végrehajtásáról annak érdekében, hogy az uniós parlament értékelhesse, minden feltétel teljesült-e.
    

Az Európai Unió és az Egyesült Királyság jövőbeni kereskedelmi kapcsolatrendszerének feltételeiről ezen a héten Brüsszelben zajlanak a tárgyalások. Az Egyesült Királyság január 31-én kilépett az Európai Unióból. Távozásának napján december 31-ig tartó - vagyis nem egészen három hét múlva lejáró - átmeneti időszak kezdődött azzal a céllal, hogy legyen idő a megállapodásra a majdani kétoldalú viszonyrendszer feltételeiről, mindenekelőtt egy szabadkereskedelmi egyezményről.
    

Az eddigi tárgyalási fordulókon azonban nem sikerült megállapodást elérni. A leghevesebb vita London és az EU között az egyenlő versenyfeltételek és a halászat szabályozásának kérdéséről folyik. Ha a következő napokban sikerülne megállapodásra jutni, az egyezményt az Európai Parlamentnek és a brit törvényhozásnak is ratifikálnia kellene még az év vége előtt, hogy a szerződés az átmeneti időszak végének pillanatában, január 1-én életbe léphessen.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com