BBC: Johnson a parlament megkerülésére készül

Pietsch Judit, az MTI különtudósítója jelenti: Boris Johnson brit kormányfő a parlament megkerülésére készül annak érdekében, hogy a képviselők ne tudják megakadályozni a brit európai uniós tagság jó eséllyel megállapodás nélküli megszűnését a kilépés (Brexit) jelenleg érvényes október 31-i határideje előtt - értesült a BBC szerdán.A brit közszolgálati televízió hírcsatornája szerint a július vége óta hivatalban lévő konzervatív miniszterelnök kezdeményezni fogja az uralkodónál, hogy a szeptember 3-án véget érő törvényhozási szünet után pár nappal, szeptember 10-én zárja be a parlamenti ülésszakot. Ez lehetővé tenné a kormány számára, hogy II. Erzsébet királynő csak október 14-én tartsa meg beszédét kormánya terveiről a törvényhozásban, megnyitva ezzel az új ülésszakot.

    
Ez szakértők szerint azt jelentené, hogy a rendezetlen Brexitet elvető képviselőknek gyakorlatilag nem lenne idejük jogszabályok elfogadtatása révén megakadályozni a kormányfőt abban, hogy akár megállapodás nélkül is kivezesse az Egyesült Királyságot az Európai Unióból. A kormányzó Konzervatív Párt vezetői tisztségéért és a miniszterelnöki posztért vívott versenyben Boris Johnson rendre elzárkózott attól, hogy kizárja a parlament felfüggesztésének lehetőségét, amelyet a Brexit-folyamat közepette a politikusok és a kormány tagjai közül is többen határozottan elutasítanak, azzal érvelve, hogy a brit alkotmányos hagyományok központi eleme a parlament szuverenitása.
    

A kormány egyelőre nem reagált a BBC értesüléseire, ellenzéki pártok részéről azonban elítélő nyilatkozatok születtek. Nicola Sturgeon skót miniszterelnök a felfüggesztés megakadályozására szólította fel a képviselőket, és úgy fogalmazott, hogy "sötét nap lehet ez a demokrácia számára". A Liberális Demokraták casus bellinek nevezték a lépést.
    

A Konzervatív Párt EU-párti képviselői is kifogásolták az állítólag tervbe vett döntést. E csoport egyik szószólója, Dominic Grieve szerint egy ilyen lépés növelné a Boris Johnson elleni bizalmatlansági indítvány benyújtásának esélyét, és végül a kormány bukásához vezetne. A brit parlamentben bevett gyakorlat a parlament felfüggesztése az uralkodó beszéde előtt, de szakértők szerint nem hetekre szólóan. A mostani esetben pedig "minden az időzítés".
    

A Skóciában üdülő királynő a hírek szerint szerdán vitatja meg tanácsadó testületével (Privy Council) a kormány kérését. Szakértők szerint az uralkodó rendkívül konzervatív abban a tekintetben, hogy távol tartja magát a politikától, különösen a pártpolitikától, és jelképesnek tekinthető szerepe azt diktálja számára, hogy elfogadja a kormány kérését.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

http://ujhazak.com