Bécsben megkezdődött az oltási kampány második köre

Kántor Yvette, az MTI tudósítója jelenti: Az osztrák fővárosban szerdán megkezdődött a koronavírus elleni oltási kampány második köre. A január 12-ére tervezett országos oltás kezdetét is előbbre hozták - tudta meg a Kurier című osztrák napilap.Az első kétezer adag oltás után - melyet december 27-től kezdődően adtak be ápoló- és idősotthonok lakóinak, valamint az ott dolgozó személyzetnek - további ötezer dózis vakcinát osztanak szét szerdától 15 intézménynek.

Ezek elsősorban idősotthonok, de kórházak koronavírusos betegekkel foglalkozó osztályai is kapnak a szállítmányból. A főváros január 12-étől - a további vakcinák érkezésének üteme szerint - szélesíteni kívánja az oltandók körét, így bizonyos foglalkozási csoportok - például a mentőápolók - és az olyan idős emberek, akik nem otthonokban élnek, is sorra kerülnek.

    
Az országos oltási kampány január 12-ére tervezett kezdését számos kritika érte, ezért a védelmi minisztérium logisztikai szakértői és az egészségügyi minisztérium képviselői között folytatott rendkívüli videókonferencián megegyezés született ennek előbbre hozásáról - írja a lap. Így még ezen a héten sor kerül 21 ezer adag oltóanyag kiosztására a tartományok között. Január 12-éig további 43 ezer adag vakcina beadását tervezik országosan, így a már eddig beoltott 6800 embert további 64 ezer ezer követi egy héten belül, és a pontos elosztásról már megegyezés is született a tartományokkal.
    

Ausztriában január 6., vízkereszt ünnepnap, ezért a minisztérium honlapja sem frissítette a koronavírussal összefüggő adatokat, így csak a keddi adatok állnak rendelkezésre. Az előző napon 2311 embernél igazolták újonnan a vírusfertőzést, a járvány kezdete óta 368 321 esetet regisztráltak. A koronavírusos betegséggel kórházban ápoltak száma kedden 2404 volt, az intenzív kezelésre szorulók 371-en voltak. A fertőzés okozta betegség szövődményeibe az előző napon százan haltak bele, a járvány halálos áldozatainak száma ezzel 6457-re emelkedett.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com