Bedrogozták és megverték a csecsemőt

Az orvosok valószínűleg nem tudják megmenteni az agyhalál jeleit mutató négyhónapos baba életét.cryingbabA bajmóci kórházból került át a besztercebányai kórházba az a csecsemő, akit feltehetőleg a szülei azért drogoztak be, és vertek meg, mert túl sokat sírt. A kórház szakemberei csütörtök éjjel fogadták a speciális osztályon a négyhónapos gyereket, akinek a vizeletében erős kábítószert, metamfetamint találtak.

Ján Nosko, a besztercebányai gyermekkórház igazgatója elmondta a sajtónak, hogy a kisbaba az agyhalál jeleit mutatja, amit azok a belső sérülések idéztek elő, amelyek egy külső behatás, egy nagyobb ütés következtében alakultak ki.

A besztercebányai kórház szóvivője szerint a kisbaba állapotát toxikus mérgezés okozhatta, ami miatt leállt az agyműködése, és egyáltalán nem valószínű, hogy meg tudják menteni az életét, ezért a szerveit transzplantációra ajánlották fel.

A csecsemő apja tagadja, hogy megverték volna a gyereket, és állítja, hogy a gyermeke elájult. Ennek ellentmondanak a jól látható fejsérülések, és a testén talált fehér por, ami drogra utal.

A rendőrség őrizetbe vette a két privigyei szülőt, és tovább nyomoznak az ügyben. A család szomszédjai elmondták, hogy a kisgyermek szülei rendetlenek voltak, és gyakran hallották, hogy kiabálnak, valamint verésre utaló nyomokat is találtak.

(Forrás: fullank.com)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com