Befagyasztják a közalkalmazotti béreket Romániában

Jövőre is a 2013. decemberi szinten maradnak a közalkalmazotti bérek Romániában, csak a pályakezdő tanári fizetés nő tíz százalékig terjedő mértékben, a rezidens orvosok bérét pedig 150 eurónyi ösztöndíjjal egészítik ki - közölte hétfőn a román Mediafax hírügynökség.

977aea58606a9eeb27f1d1359689482fAz ősz folyamán mind a pedagógusok, mind az egészségügyi alkalmazottak nagyszabású tüntetéseket rendeztek Bukarestben és általános munkabeszüntetést is kilátásba helyeztek, ha a kormány nem vezet be magasabb béreket a pályakezdők számára.

Egy rezidens orvos jelenleg 1000-1500 lej (66 ezer-100 ezer forint) közötti alapbért kap Romániában a gyakornoki időszak éveiben.

Victor Ponta kormányfő egy televíziós interjúban bejelentette: ha a rezidens orvosok bérét növelnék, akkor az emelést adók is terhelnék, ezért bérüket inkább egy ösztöndíjjal egészítenék ki a gyakornokság teljes ideje alatt.
Hétfői sajtóértekezletén a miniszterelnök emlékeztetett arra, hogy 2014-ben nőni fognak a romániai nyugdíjak. A nyugdíjak 3,76 százalékkal, vagyis a tavalyi infláció mértékével emelkednek január 1-jével Romániában.

Az idei pénzromlásra vonatkozó előrejelzését a román nemzeti bank a múlt héten 1,8 százalékra vitte le a korábbi 3,1 százalékról. A román jegybank a jövő évben 3 százalékos éves inflációval számol a korábban közölt 3,1 százalék helyett.

Romániában idén sem emelkedtek a közalkalmazotti alapbérek és pótlékok, miután a tavaly decemberi utolsó emelés nyomán a közszférában a fizetések visszaálltak a 2010-es - 25 százalékos - általános bércsökkentés előtti szintre.

2010-ben elfogadtak egy egységes közalkalmazotti bértörvényt, de annak a bérekre vonatkozó szabályait eddig nem alkalmazták, érvényesítése a hazai össztermék 4,6 százalékával növelné a költségvetési hiányt - mutatott rá a Mediafax.

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com