Befejezték a sztrájkot a párizsi repülőtéren, miután megegyeztek a fizetésemelésről

Venczel Katalin, az MTI tudósítója jelenti: A párizsi repülőtér alkalmazottai pénteken beszüntették  sztrájkjukat, miután megkapták a kért fizetésemelést.Néhány órával a franciaországi iskolaszünet kezdete előtt a párizsi Roissy-Charles-de-Gaulle repülőtéren tartott közgyűlésükön a földi kiszolgáló személyzet képviselői megszavazták azt a megállapodást a vezetőséggel, amelynek értelmében minden alkalmazott átlagosan 3 százalékos fizetésemelést kap. Ezen felül kiigazítják annak az 1800 alkalmazottnak juttatásait is, akiknek a fizetése a 2019-ben megállapított bérszint alatt van - közölte a CGT szakszervezet.
    

A párizsi repülőtér dolgozói tavaly elfogadták bérük csökkentését annak érdekében, hogy a vállalat túlélje a koronavírus-járvány miatt kialakult válsághelyzetet, miután 2020-ban harmadára esett vissza az utazók száma. Az igazgatóság ekkor önkéntes alapon történő elbocsátásokat kezdeményezett, és ígértet tett arra, hogy amint a járvány hatásai már nem érződnek a közlekedésben, a dolgozók visszakapják korábbi bérüket.
    

A párizsi repülőterek forgalma jelenleg már meghaladja a 2019-es szintet, elsősorban a tengerentúli és a szezonális dél-európai útvonalakon, és az előrejelzések szerint az idei évet a vállalat nyereséggel zárja, miután 2020-ban és 2021-ben több mint 1,4 milliárd euró veszteséget halmozott fel. A dolgozók eredetileg péntektől vasárnap estig terveztek újabb munkabeszüntetést. A megállapodásnak köszönhetően azonban nem várhatók fennakadások a hétvégén, amikor a franciák tömegesen indulnak nyári szabadságra.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványaira bukkantak egy ötcsillagos szálloda építési munkálatai során a montenegrói Budvában, ezért a beruházónak át kell dolgoznia az épület terveit - számolt be róla a Vijesti című montenegrói napilap.

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

http://ujhazak.com