Beiktatták hivatalába Pedro Sánchez spanyol miniszterelnököt

Fehér Krisztina, az MTI tudósítója jelenti: Beiktatták hivatalába Pedro Sánchez spanyol miniszterelnököt, aki VI. Fülöp spanyol király jelenlétében tette le hivatali esküjét a madridi Zarzuela palotában szerdán.A szocialista politikus az alkotmányra helyezett kézzel mondta el beiktatási fogadalmát.

A mindössze néhány perces ünnepségről hiányoztak a vallási jelképek, a Biblia és a feszület, csakúgy mint legutóbb, amikor másfél évvel ezelőtt először lett kormányfő Pedro Sánchez.

    
A hagyományoknak megfelelően az eseményen jelen volt Meritxel Batet, a parlament alsóházának elnöke, Pilar Llop, a parlament felsőházának elnöke, Juan José González Rivas, a spanyol alkotmánybíróság elnöke, Carlos Lesmes, a legfelsőbb bíróság elnöke, valamint Dolores Delgado, az ügyvezető szocialista kormány igazságügyi minisztere.
    

Pedro Sánchezt kedden választotta miniszterelnökké a spanyol parlament a szavazás második fordulójában egyszerű többséggel, ezzel több mint nyolc hónap után ismét teljes hatáskörrel rendelkező kormánya lesz a dél-európai országnak. A szocialista vezető a spanyol demokrácia első koalíciós kormányát alakíthatja meg a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) és az Együtt képesek vagyunk (Unidas Podemos) radikális baloldali pártszövetség együttműködésével.
   

Sajtóinformációk szerint az új kormány névsorát hivatalosan a jövő héten jelentik be. Három miniszterelnök-helyettesi posztra lehet számítani, amelyből egyet Pablo Iglesias, az Unidas Podemos vezetője tölthet be. Pártszövetsége ezen kívül négy tárca irányítását kaphatja meg. Az új kabinet számára nem lesz könnyű a kormányzás a spanyol parlamenti erőviszonyok miatt, mivel a két párt kisebbségben van, összesen 155 mandátumot birtokol a 350-ből.
    

Pedro Sánchez megválasztásához nyolc párt képviselőinek igen szavazatára és két párt tartózkodására volt szükség. A leendő Sánchez-kormány első feladatai közé tartozik az idei költségvetés kidolgozása és elfogadtatása, mivel továbbra is a 2018-as, még a konzervatív néppárti kormány által készített büdzsé van érvényben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com