Bekérették a varsói külügyminisztériumba az orosz nagykövetet

Lucie Szymanowska, az MTI tudósítója jelenti: Bekérették hétfő délelőtt a varsói külügyminisztériumba az Oroszországi Föderáció nagykövetét a megszállt ukrajnai területeken Moszkva által rendezett múlt heti népszavazások miatt - közölte Marcin Przydacz külügyminiszter-helyettes.A találkozó során ismertetik a nagykövettel az orosz lépéseket elutasító lengyel álláspontot - mondta el Przydacz a TVN24 kereskedelmi hírtelevízió hétfő reggeli műsorában. Hozzátette: "Álnépszavazásokról van szó, Ukrajna területének elcsatolására tett kísérletről".
    

A miniszterhelyettes jelezte: nemcsak a lengyel diplomácia tesz így. "Európai szinten megállapodtunk a kollégáinkkal, hogy nagyjából egy időben, ugyanezen a napon ismertetjük ezt az álláspontot az adott országban dolgozó orosz nagykövettel". Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken jelentette be Luhanszk, Donyeck, Herszon és Zaporizzsja megye Oroszországhoz csatolását. Előzőleg ez ügyben a szóban forgó területeken Lengyelország által is illegitimnek minősített népszavazást tartottak.
    

A varsói külügyi tárca pénteki nyilatkozata szerint az említett négy megye a nemzetközi jog értelmében továbbra is Ukrajna része. "Lengyelország nem ismeri el, és a jövőben sem fogja elismerni az álnépszavazások eredeményeit (...), ahogy az orosz elnök által kiadott, a szóban forgó területek elcsatolásáról szóló dekrétumokat sem" - áll a nyilatkozatban, melyben Ukrajna határozott katonai támogatására és az Oroszország elleni újabb szankciókra szólították fel a nemzetközi közösséget.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com