Bekérették Törökország uniós nagykövetét Erdogan fenyegetésként értékelt kijelentései miatt

Bajnok Artúr, az MTI tudósítója jelenti: Az Európai Unió külügyi szolgálata bekérette az EU mellett akkreditált török nagykövetség vezetőjét Recep Tayyip Erdogan török államfő sokak által fenyegetésként értékelt, előző napi kijelentései miatt - közölte az Európai Bizottság illetékes szóvivője csütörtökön. Maja Kocijancic a testület szokásos napi sajtóértekezletén elmondta, hogy magyarázatot várnak Erdogan megjegyzéseire, ezért a külügyi szolgálat bekérette csütörtökre a török állandó képviselet vezetőjét. A török elnök szerdán arról beszélt, hogy amennyiben "Európa továbbra is úgy fog viselkedni" országával szemben, mint most, akkor "nem lesz európai, aki a világon bárhol is biztonságban sétálhat majd az utcán".


Erdogan az utóbbi hetekben gyakran bírálja élesen az uniót, s nevezi egyes tagországait rendszeresen nácinak vagy fasisztának, mert a közelmúltban Hága és Berlin visszautasította, hogy török miniszterek az elnöki rendszer mellett kampányoljanak a Németországban és Hollandiában élő törökök körében. Ugyancsak csütörtökön Dimitrisz Avramopulosz uniós migrációügyi biztos kijelentette, katasztrófához vezetne, ha Ankara felmondaná az Európai Unió és Törökország között létrejött migrációs egyezményt, amivel a közelmúltban többször is fenyegetett a török vezetés.


Avramopulosz a Le Soir című belga napilapnak adott interjújában megismételte korábbi kijelentését, miszerint egyelőre jól működik a görög szigetekre irányuló bevándorlóáradat feltartóztatását célzó megállapodás. Mint mondta, az EU-török migrációs egyezmény a nyugat-balkáni útvonal lezárásával együtt nagyban hozzájárult az Európát érő bevándorlási nyomás csillapításához.


"Úgy gondolom, hogy Törökország továbbra is eleget akar tenni a vállalásainak. Mi pedig megpróbálunk különbséget tenni a jelenlegi negatív légkör és politikai kötelezettségeink között" - fogalmazott. "Az utóbbi hetek diplomáciai feszültsége minden fél számára ártalmas" - szögezte le az uniós biztos a Törökország és Németország, illetve Hollandia közötti pengeváltásra utalva. Hozzátette, hogy a migrációs áradat fékezéséért cserébe az EU egyebek mellett hozzájárul a Törökországban tartózkodó mintegy hárommillió menekült ellátásához, és szerinte ennek az együttműködésnek folytatódnia kellene.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

Viharnyelőben kacsázott

Viharnyelőben kacsázott

Ahol a víznyelő rács hézagjai nagyobbak, mint a kiskacsák, azokban az országokban már voltak és még lesznek is hatósági fiókamentő akciók, de az mégsem szokványos, hogy egy rendőr lemászik értük.

Macskára dudált, megbírságolták

Macskára dudált, megbírságolták

Németországban meglepően nagy médiavisszhangot generált egy dortmundi nyugdíjas esete, akinek öteurós bírságot kellett fizetnie, amiért rádudált egy macskára.

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

A turisták okozta éjszakai rendbontások visszaszorítása érdekében Horvátországban a helyi önkormányzatok korlátozhatják az alkoholos italok éjszakai árusítását - írta pénteken a Jutarnji List című horvát napilap.

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Az Egyesült Államokban fogták el azt a trükkös csalót, aki száraztészta és LEGO segítségével sorozatban verte át a bolti eladókat. J

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

http://ujhazak.com