Belga kormányfő: a Kongói Demokratikus Köztársaság területi egységét tiszteletben kell tartani

A Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén fellángolt erőszak "elfogadhatatlan", az ország területi integritását "tiszteletben kell tartani" - jelentette ki a belga kormányfő a szövetségi parlament előtti meghallgatásán, amelyről a La Libre Belgique című, francia nyelvű belga napilap számolt be pénteken.A beszámoló szerint Alexander De Croo a csütörtök este elmondott beszédben hangsúlyozta: tisztelni kell a Kongói Demokratikus Köztársaság területi egységét.

"Belgium nemzetközi szinten is képviselt álláspotja mindig is az volt, hogy a nemzetközi jogot és az önállóságot tiszteletben kell tartani" - fogalmazott De Croo, majd hozzátette: ez minden ország esetében igaz.

A belga miniszerelnök felszólította az érintett feleket, hogy dolgozzanak a helyzet megoldásán, valamint a konfliktus további elmérgesedésének megakadályozása érdekében. Ruandának le kell állítania az M23 lázadó csoport támogatását, kongói oldalon pedig fel kell számolni a gyűlöletbeszéd alkalmazását - hangsúlyozta.

Vissza kell állítani a hatóságok ellenőrzését a régióban, de a legfontosabb azonban továbbra is az, hogy "a Ruanda felől érkező beavatkozás megálljon" - húzta alá De Croo.

Bernard Quintin belga külügyminiszter elmondta, konkrét intézkedések megtételére szólította fel európai kollégáit. Ezek között említette meg az Európai Unió Ruandával folytatott biztonsági párbeszédének felfüggesztését.

Az M23 tuszi lázadószervezet a ruandai kormányerők egyértelmű támogatásával hétfőn foglalta el a több mint egymillió lakosú kelet-kongói nagyvárost, Gomát.

Az M23 szerdán folytatta az előrenyomulást Dél-Kivu tartomány székhelye, Bukavu felé. A lázadók és a kormányhadsereg közötti harcokban az utóbbi néhány napban több mint százan meghaltak, és csaknem ezren megsebesültek a kórházak adatai szerint. A szervezet csütörtökön közölte, hogy egészen Kinshasáig folytatja a "felszabadító menetet".

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com