Belga miniszterelnök: az áramárplafon bevezetése áramkimaradásokhoz vezetne Belgiumban

Amennyiben áramárplafont vezetnének be Belgiumban, az ahhoz vezetne, hogy más piacokon adnák el a villamosenergiát, és ebből áramkimaradások következnének - hívta fel a figyelmet Alexander De Croo belga szövetségi államfő.De Croo a piacpárti liberális Open Flamand Liberálisok és Demokraták (Open VLD) tagja, az RTBF televíziócsatorna műsorában azt mondta: az árbefagyasztást a szomszédos országokkal konzultálva lehet csak megvalósítani, "Belgium nem olyan, mint Spanyolország, amely többé kevésbe egy sziget, ott be lehet vezetni felső határt a villamosenergia árára" - magyarázta De Croo.
    

Alexander De Croo szerint az áramárplafon bevezetéséhez először is egységes európai árplafonra is szükség lenne. Reményét fejezte ki az uniós tagállamok vezetőinek jövő heti csúcstalálkozóján a gázárakra vonatkozó határ bevezetéséről is születik majd döntés. "Márciusban mi voltunk az első ország, amely kinyilvánította ennek szükségességét"-hangoztatta. De mivel a megállapodáshoz mind a 27 tagország belegyezése szükséges, De Croo nem zárta ki, hogy az európai országok többsége saját hatáskörben fog dönteni.
    

De Croo azt is elmondta, hogy Belgiumban már 18 hónapja szociális energiatarifa van érvényben, a kormány 5 milliárd euró értékben hozott intézkedéseket a számlacsökkentés terén. A belga kormányfő szerint az energiaválság legjobb megoldása az orosz energiahordozóktól való függetlenedés lenne. Mint mondta, hivatalos becslések szerint Európa már 2026-ra nélkülözni tudná az orosz gázt, de véleménye szerint ez akár hamarabb is bekövetkezhet.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com