Belgium átadta Salah Abdeslam egyik feltételezett segítőjét Franciaországnak

A belga hatóságok átadták Franciaországnak csütörtökön Hamza Attout, akit azzal gyanúsítanak, hogy a tavaly novemberi párizsi terrortámadásokat végrehajtó terrorista kommandó egyetlen túlélőjét, Salah Abdeslamot segítette Párizsból Brüsszelbe szökni a merényleteket követő éjjel.

A 22 éves belga állampolgár ellen terrorcselekménnyel kapcsolatos bűntett gyanújával indított eljárást a párizsi ügyészség, és a férfit előzetes letartóztatás helyezték - közölte a vádhatóság.

648173008_B977391988Z.1_20151221131856_000_G545RQ2VF.1-0

Hamza Attou egy másik férfival, Mohamed Amrival együtt a támadásokat követő éjszaka Brüsszelből Párizsba ment gépkocsival, hogy visszavigye Abdeslamot a belga fővárosba. November 14-én hajnalban háromszor is ellenőrizte őket a francia rendőrség, mielőtt átlépték a határt, de nem állították elő őket.

A segítőket még aznap őrizetbe vette a belga rendőrség, és április vége óta európai elfogatóparancs van érvényben ellenük, ami lehetővé tette Attou átadását Franciaországnak.

Hamza Attou belgiumi kihallgatásán azt mondta, hogy Salah Abdeslam a merényletek után este 11 órakor hívta fel őt és a barátját, és megkérte őket, hogy menjenek érte Párizsba, ahol állítólag baleset érte. Attou azt állította, hogy csak azt követően értesült arról, hogy Abdeslam részt vett a terrortámadásokban, hogy felvette a kocsiba.

Hamza Attou a második gyanúsított, akit Belgium átadott Franciaországnak a párizsi merényletsorozat miatt.

Abdeslam az egyetlen ismert életben maradt tagja annak a terrorista csoportnak, amely öngyilkos merényletek és lövöldözések során 130 emberrel végzett tavaly november 13-án Párizsban.

Négy hónapi hajtóvadászat után március 18-án Belgiumban fogták el a rendőrök, s április 27-én a belga hatóságok átadták Franciaországnak, azóta egy szigorúan őrzött börtön biztonsági kamerák által megfigyelt magánzárkájában él Fleury-Merogis-ban.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

http://ujhazak.com