Belgiumban négy embert vettek őrizetbe egy Öböl-menti állam által az EP-ben elkövetett vesztegetés gyanúja miatt

Belgiumban pénteken négy embert, köztük egy volt európai parlamenti képviselőt vettek őrizetbe az Európai Unió (EU) parlamentjében (EP) "egy Öböl-menti ország" által elkövetett korrupció gyanújával indított vizsgálat részeként - közölte az szövetségi ügyészség.Az ügyészség konkrét országot nem nevezett meg, de a Le Soir belga napilap értesülései szerint katari tisztviselők próbáltak meg egy volt olasz szocialista képviselőt megvesztegetni, aki az EP tagja volt 2004 és 2009 között. A szövetségi ügyészség közleményében az áll, hogy a hatóságok több hónapja gyanúsítanak egy Öböl-menti államot az Európai Parlament gazdasági és politikai döntéseinek befolyásolásával. Az ügyészség szerint a vesztegetők jelentős pénzösszegekkel és értékes ajándékokkal kísérelték meg az uniós parlament magas pozíciót betöltő tagjait lekenyerezni.
    

"A letartóztatottak között van egy volt európai parlamenti képviselő" - közölte az ügyészség. A nyomozás korrupció és pénzmosás ügyében indult. A rendőrség pénteken 16 razziát tartott Brüsszelben, 600 ezer euró (250 millió forint) készpénzt, valamint informatikai eszközöket és mobiltelefonokat foglalt le, tartalmukat vizsgáljak. A készpénzt a volt képviselő brüsszeli lakásában, egy széfbe zárva találták.
    

A Le Soir azt írja, hogy a rendőrség Luca Visentinit, a Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség elnökét, valamint egy civil szervezet igazgatóját is őrizetbe vette, a hatóságok az EP szocialista frakciójának dolgozó európai parlamenti asszisztensek egyikét is letartóztattak. Mindegyik gyanúsított olasz állampolgárságú vagy származású. A napilap szerint a nyilvánosság előtt nagyon aktív szerepet játszanak az emberi jogokat támogató egyesületekben és civil szervezetekben.


A volt képviselő a Fight Impunity (Küzdelem a büntetlenség ellen) nevű nonprofit szervezet elnöke, amely a súlyos emberi jogi jogsértések büntetlensége elleni küzdelmet támogatja. A szervezet brüsszeli irodáját reggel átkutatták a hatóságok. A lap megkeresésére az Európai Parlament sajtószolgálata közölte, hogy "a folyamatban lévő jogi eljárásokról nem nyilatkozik, de teljes mértékben együttműködik az illetékes nemzeti hatóságokkal."


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com