Bemutatta leendő kabinetjét Igor Matovic

Starovic Tibor, az MTI tudósítója jelenti: Ismertette leendő kabinetjének összetételét szerdán Igor Matovic, a szlovákiai parlamenti választásokon győzelmet arató jobboldali Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO) mozgalom kormányalakítással megbízott vezetője.A leendő kormány személyi összetételét már hétfőn elfogadta Zuzana Caputová államfő, aki a kormánytagokat a tervek szerint szombaton nevezi ki, miután Peter Pellegrini távozó kormánya pénteken benyújtja lemondását a megalakuló új pozsonyi parlamentnek.

    
Az új négypárti kormánykoalícióban a miniszterelnöki poszton túl hét minisztérium vezetéséért lesz felelős az OLaNO mozgalom. A koalíció második legerősebb pártja, a Boris Kollár vállalkozó vezette, jobbközép Család Vagyunk (Sme rodina) két tárcát és egy miniszterelnök-helyettesi posztot kapott, illetve ők kapták a parlament elnökének posztját is, amelyet a párt elnöke tölt majd be.


A Richard Sulík vezette, klasszikus liberális Szabadság és Szolidaritás (SaS) jelöltjei három minisztériumot vezetnek majd, és ők is kaptak egy miniszterelnök-helyettesi posztot. A centrista liberális Emberekért párt - amelynek vezetője Andrej Kiska volt államfő kedden jelentette be, hogy egészségügyi okokból lemond parlamenti mandátumáról - két tárcát vezethet majd.
    

Az új kormány kiemelt fontosságú minisztériumai közül háromnak az élére az OLaNO jelöltjei kerülnek, az új pénzügyminiszter Eduard Heger, az új belügyminiszter Roman Mikulec, az új védelmi miniszter pedig Jaroslav Nad lesz. A külügyminisztérium élére az SaS jelöltje, Ivan Korcok kerül, aki korábban már többször volt külügyi államtitkár, jelenleg pedig Szlovákia washingtoni nagykövete. Az igazságügyi tárcát Mária Kolíková, az Emberekért párt jelöltje vezeti majd.
    

Leendő kormányáról Igor Matovic azt mondta: legelső feladatuk az, hogy gondoskodjanak az új típusú koronavírus miatt kialakult válsághelyzet megoldásáról, s ezért hivatali szinteken nem akarnak változásokat eszközölni.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com