Benedek Zakariást választotta képviselőházi frakcióvezetőjévé az RMDSZ

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: A nagyszebeni Benedek Zakariást, a bukaresti képviselőház infrastruktúra- és szállításügyi szakbizottságának tagját választotta képviselőházi frakcióvezetőjévé a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) pénteken.A szövetség Hargita megyei listájáról 2016-ban megválasztott képviselő az MTI-nek telefonon elmondta: törvényhozói mandátumát az RMDSZ szórványstratégiájának köszönheti. A szövetség azóta alapszabályba is foglalta, hogy minden parlamenti választáson bejutó helyet biztosít valamely szórványközösség képviselőjének.

    
Hasonlóképpen a frakcióvezetővé választásánál is szerepet játszott az a szempont, hogy ne csak székelyföldi, és partiumi törvényhozóknak, hanem belső-erdélyieknek is lehetőségük legyen vezető tisztséget betölteni az RMDSZ-ben. A szovátai kihelyezett frakcióülésen végül Benedek Zakariást 11 szavazattal választották a frakció élére, míg ellenjelöltje, Csoma Botond Kolozs megyei képviselő 9 voksot kapott.
    

Az új frakcióvezető az MTI érdeklődésére leszögezte, nincsenek személyes ambíciói, az RMDSZ korábban meghatározott törvényhozási prioritásait akarja érvényesíteni a házbizottságban és a többi parlamenti párttal folytatandó egyeztetéseken: egyebek mellett az RMDSZ családtámogatási programját, a kataszteri törvény, a levéltári törvény, és a közigazgatási kódex elfogadását próbálja majd sürgetni.
   

Korodi Attila, aki a 2016-os decemberi parlamenti választások óta vezette a frakciót, azért lépett vissza, mert - Ráduly Róbert jelenlegi polgármesterrel együtt - versenybe száll azokon az előválasztásokon, amelyeken az RMDSZ kiválasztja csíkszeredai polgármesterjelöltjét. "A bukaresti politikában nagyon sokszor úszunk az árral szemben, sokszor érezzük azt, hogy nem tudunk egyről a kettőre lépni, ahogyan azt is, hogy amit felépítünk ma, az holnap kár romokban hever.


És újra kell kezdeni. Ez a dolgunk: megvédeni, és bővíteni azokat a kisebbségi és közösségi ügyeket érintő törvényeket, amelyek jobb, élhetővé teszik szülőföldünket" - tekintett vissza Facebook-bejegyzésében frakcióvezetői mandátumára a leköszönő tisztségviselő. Az RMDSZ szenátusi frakciójának vezetését továbbra is Cseke Attila Bihar megyei szenátor látja el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványaira bukkantak egy ötcsillagos szálloda építési munkálatai során a montenegrói Budvában, ezért a beruházónak át kell dolgoznia az épület terveit - számolt be róla a Vijesti című montenegrói napilap.

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

http://ujhazak.com