Bennett a "csendes többség" támogatását kérte a kormány megalakulásának évfordulóján

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti: Naftali Bennett izraeli miniszterelnök a "csendes cionista többség" támogatását kérte a kormány megalakulásának első évfordulóján közzé tett évértékelő nyílt levelében - jelentette a helyi média pénteken.A politikai stabilitás és a kabinet megfelelő működésének érdekében kérte kormányának támogatását, miután a jobboldali, centrista, baloldali, és egy arab hagyományőrző pártból álló "sokszínű" koalíció elvesztette többségét, s jelenleg csak 60 képviselő támogatását élvezi a 120 fős izraeli parlamentben, a kneszetben.
    

A kormányfő levelében felidézte a kabinet megalakulása előtt két évig tartó válságos időszakot, amikor négy választás követte egymást, s költségvetés és működő kneszet nélkül meggyengült és megbénult az ország. A kormány felállása óta eltelt egy évben Benjámin Netanjahu és az általa vezetett ellenzék következetesen szidalmazta Bennett kormányát, amiért koalícióra lépett a Raám nevű arab párttal, azzal vádolta meg a Raámot, hogy támogatja a terrorizmust - emlékeztetett a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál pénteken.
    

A Raám vezetőjének beszámolója szerint maga Netanjahu is szövetséget keresett velük kormányalakítási kísérlete során, csak ezt számára nem tette lehetővé az emiatt később ellenzékbe kényszerült Likud párt másik koalíciós partnere, a jobboldali radikális "Zsidó Erő" (Ocma Jehudit) nevű párt. "A kormányban dolgozó kollégáimmal együtt visszahoztuk Izrael működőképességét és fejlődését" - írta Bennett, s felsorolta a kormány első évének eredményeit, majd kifejtette, hogy Izrael most ismét "történelmi válaszúthoz" ért.
    

"Előre haladni működő állammal, vagy újra leereszkedni a káoszba, a belső gyűlöletbe, a külső gyengeségbe, s az állam egyetlen ember szükségleteinek alárendelt rabszolgaságába" - hangsúlyozta Bennett Netanjahura utalva, ugyanis azért nem sikerült korábban két évig kormányt alakítani, mert a pártok jelentős része, - pártállástól függetlenül - nem volt hajlandó koalícióra lépni Netanjahuval, aki ellen vádiratot nyújtott be az ügyészség korrupciós és hivatali visszaélési ügyekben.
    

"Ha nem akarunk visszaesni, mindannyiunknak cselekednünk kell. Ez a levél cselekvésre szólít fel" - írta Bennett, és támogató őrségek szervezését kérte az ellenzéki tüntetőkkel szemben a kormány politikusainak otthonainál, s önkéntes munkát kért a kormány mellett a "csendes többségtől" a "hazugság gépezetével" szemben.
   

"Bennett hazugságai nem takarhatják el, hogy átadta az ország irányítását (a Raám pártot vezető) Manszúr Abbásznak, (az ellenzéki arab Közös Lista párthoz tartozó) Ahmad Tibinek, és a terrort támogató barátaiknak" - állította válaszüzenetében a Netanjahu vezette Likud pénteken, és azzal vádolták meg a kormányt, hogy semmit sem tesz az árak emelkedésének megállítására.
    

A 12-es tévécsatorna közelmúltban végzett közvéleménykutatása szerint Netanjahu népszerűsége növekszik, jobboldali-ultraortodox tömbje 59 mandátumot szerezne, ha ma tartanák a választásokat. Ez azonban nem elég a többségi kormány megalakításához a 120 fős kneszetben, és új választások esetén további politikai patthelyzetet jelez. Ezen eredmény alapján, amennyiben a jelenlegi kormány összeomlik, ismét csakis valamely arab párt bevonásával lesz lehetséges a koalíció felállítása Izraelben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

http://ujhazak.com