Bennett: Előrelépés történt Kijev és Moszkva között, de még mindig nagy köztük a szakadék

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti: Naftali Bennett izraeli miniszterelnök szerint előrelépés történt Kijev és Moszkva között a közvetítés során, de még mindig nagy köztük a különbség, és a holokausztot nem szabad semmihez sem hasonlítani - jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál hétfőn, Volodomir Zelenszkij ukrán államfő hétfő esti, az ukránok helyzetét az üldözött zsidókhoz hasonlító beszédét követően."Más országokkal együtt továbbra is megpróbálunk véget vetni a háborúnak" - mondta az izraeli kormányfő hétfőn a Jediót Ahronót című izraeli újság hírportálja, a ynet által szervezett konferencián. "Még hosszú út áll előttünk, mert vannak vitás kérdések, közöttük néhány alapvető jelentőségű. Az utóbbi időben történt előrelépés a felek között, de még mindig nagyon nagyok a különbségek" - hangsúlyozta.
    

"Az oroszok eredetileg Zelenszkij eltávolítását és Ukrajna hadseregének lefegyverzését követelték, de mindkettő lekerült a napirendről" - mondta Bennett. "Ukrajna alapvető követelése volt a csatlakozás a NATO-hoz, de erről is lemondtak, s így van némi előrelépés. De, mint mondtam, még hosszú út áll előttünk" - tette hozzá. Bennett miniszterelnök a ynet hírportál szerint azt is kijelentette a rendezvényen, hogy nem ítéli el Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt Izraellel szembeni kritikája miatt, és mert a holokauszthoz hasonlította az országa elleni orosz inváziót.
    

Bennett Zelenszkijnek az izraeli törvényhozókhoz intézett vasárnapi bíráló megjegyzéseire felelt, melyekben az ukrán elnök többször is a holokausztra hivatkozott. Az izraeli kormányfő kijelentette, hogy noha szerinte a holokausztot nem szabad semmihez sem hasonlítani, de megérti az ukrán nép szenvedését. "Hazája és népe nagyon súlyos háborúban él" - emlékeztetett a miniszterelnök.
    

"Sok száz halott, milliónyi menekült. Nem tudom elképzelni, milyen az ő helyében lenni" - mondta. Majd hozzáfűzte: "mégis, én, személy szerint, úgy vélem, hogy a holokausztot semmivel sem szabad összevetni". Előzőleg, hétfő reggel, Bennett az Ukrajnának nyújtott jelentős izraeli segítséget hangsúlyozta a Ben-Gurion repülőtéren, ahonnan útnak indult Ukrajnába az izraeli küldöttség egy terepkórház felállítására.
    

"Izrael több hete, az első pillanattól kezdve segítséget nyújt különböző csatornákon" - mondta a kormányfő, miután Zelenszkij azért is bírálta Jeruzsálemet, mert nem ad katonai segítséget, fegyvereket, s még védelmi felszerelést jelentő kabátokat és sisakokat sem küldött.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

http://ujhazak.com