Berlin üdvözli a török-orosz közeledést

A német kormány üdvözli Törökország és Oroszország közeledését, és nem számít arra, hogy az változást okozna a NATO viszonyaiban - mondta a német külügyminisztérium szóvivője hétfőn Berlinben.

Sawsan Chebli a kormányszóvivői tájékoztatón Recep Tayyip Erdogan török és Vlagyimir Putyin orosz államfő keddre tervezett szentpétervári találkozójával összefüggésben - kérdésre válaszolva - kiemelte, hogy az 1952 óta NATO-tag Törökország "fontos partner, és az is marad" az észak-atlanti szövetségben, és kedvező, de a NATO-kapcsolatokban semmiféle következménnyel nem járó fejlemény, hogy a török légierő által tavaly lelőtt orosz katonai repülőgép ügye után "ismét közeledik" egymáshoz a török és az orosz vezetés.

nato

A júliusi törökországi puccskísérletről szólva hozzátette, hogy Markus Ederer külügyi államtitkár Ankarába látogat, tárgyal a török külügyminisztériumban és a puccsisták által bombázott parlamentben is. A német kormány ezzel a látogatással is kifejezi szolidaritását Törökországgal - mondta a szóvivő, hozzátéve, hogy nem újságírók mikrofonjai vagy tömegtüntetéseken használt hangosbeszélők révén, hanem közvetlen megbeszélésekkel kell fenntartani a kormányzati kapcsolatokat.

Hangsúlyozta, hogy a katonai államcsínykísérlet feltárásában be kell tartani a jogállamiság elveit, és megerősítette Berlin azon álláspontját, hogy folytatni kell az uniós csatlakozási tárgyalásokat Törökországgal, de a halálbüntetés esetleges visszaállítása a tárgyalások végét jelentené, mert a halálbüntetés nem fér össze az uniós alapértékekkel.

Az orosz-török kapcsolatok azután jutottak válságba, hogy tavaly novemberben a török légierő a szíriai határnál lelőtt egy Szu-24-es orosz vadászbombázót. Moszkva azt állította, hogy az orosz gép Szíria légterében repült, Ankara pedig azt, hogy megsértette a török légteret, ezért indokolt volt a lelövése.

Moszkva gazdasági szankciókat foganatosított Törökország ellen, a két ország közötti párbeszéd gyakorlatilag leállt. Június végén azonban Erdogan bocsánatot kért az incidensért - amit Moszkva erélyesen követelt -, és ezzel megkezdődött a kétoldalú viszony rendeződése.

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com