Betörtek Drezdában a szász uralkodók palotájának világhírű kincstárába

Betörtek hétfőn a németországi Drezdában a szász választófejedelmek és királyok palotájának világhírű kincstárába.A kár nagysága egyelőre nem ismert - közölte a Twitteren a szászországi tartományi rendőrség, hozzátéve, hogy mozgósították a tartományi bűnügyi hivatal (LKA) helyszínelő szakértőit. Az első német sajtójelentések szerint az eset igen súlyos, meglehet, hogy a második világháború utáni német történelem legnagyobb szabású műkincsrablása történt a múzeumként működő drezdai uralkodói palota (Residenzschloss) kincstárában, a Grünes Gewölbe (Zöld boltozat) elnevezésű épületrészben, amelyben páratlan történelmi emlékeket és felbecsülhetetlen értékű műtárgyakat állítottak ki.

    
A Bild címú lap értesülése szerint a betörők antik ékszereket és drágaköveket tulajdonítottak el, nagyjából egymilliárd euró (335 milliárd forint) értékben. Hajnalban hatoltak be a kincstárba egy ablakon keresztül, előtte az épület közvetlen közelében felgyújtottak egy áramelosztó állomást, aminek következtében fennakadások keletkeztek a környék áramellátásában.
    

A bűncselekményt elítélte Michael Kretschmer tartományi miniszterelnök, aki hangsúlyozta, hogy nem csupán az állami műtárgygyűjteményt lopták meg, hanem "minket, szászokat". A kincstárban olyan értékeket őriztek, amelyekért Szászország évszázadok alatt keményen megdolgozott, és nélkülük nem lehet megérteni a szász történelmet - tette hozzá a politikus.
    

A helyenként zöldre festett boltozatáról elnevezett kincstárat Erős Ágost szász választófejedelem és lengyel király hozta létre 1723-ban. Az évszázadok során háromezernél is több műalkotás - ékszerek, dísztárgyak, bútorok - gyűlt össze benne, és kezdettől nemcsak a műtárgyak őrzésére, hanem bemutatására, kiállítására is szolgált.
   

A palota, és benne a kincstár, a második világháború utolsó szakaszában, 1945 februárjában légitámadás következtében szinte a teljes drezdai belvárossal együtt nagyrészt romba dőlt és kiégett. A helyreállítás az ezredforduló után fejeződött be, a kincstár 2006 óta látogatható ismét.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

http://ujhazak.com