Bezár a Kelet Alcatraza Sanghajban, a legrégebb óta üzemelő kínai börtön

Bár nem bontják le, bezárják és kereskedelmi célú ingatlanként értékesítik a több mint százéves Tilancsiao sanghaji börtönt, amelyet méretei és szigora miatt a Kelet Alcatrazaként is emlegetnek.

saA börtönt az 1843-as nankingi szerződés után Sanghajba érkező külföldiek - britek, amerikaiak, franciák, németek - építtették az általuk lakott városrészek bűnözőinek begyűjtése céljából. Egy nagyobb büntetőintézet felállítására a külföldi imperializmus felszámolására 1899-ben kitört boxer lázadást követően fokozódott az igény, az eredetileg négyemeletes börtön így 1903-ban fogadta első lakóit.

Az épület fennállásának első negyven évében a világ legnagyobb börtöne volt. A 20. század első évtizedeiben fokozatosan kibővítették, nagysága egykoron a 70 ezer négyzetmétert is meghaladta. Benne a cellákon és az ellátóegységeken kívül egy - a második világháború előtti időszakban egyedülállónak számító - kivégzőkamra is helyet kapott, ahol az akasztottak haláluk után egy csapóajtó beiktatásával közvetlenül a börtön halottasházában végezték.

A sanghaji könyvtárban fellelhető dokumentumok szerint Tilancsiaoban elsősorban kínai és férfi bűnözőket tartottak fogva, akikre britek és szikh vallású indiaiak ügyeltek. A börtön hírhedt volt szigoráról: a lakóktól folyamatosan és töretlen csendet követeltek, mindennapos volt a testi fenyítés. Jellemző volt a többszörös túlzsúfoltság is, amelynek következtében gyakran pusztított fertőző betegség az elítéltek közt.

A börtön bezárását, illetve átalakítását nem kora, hanem elsősorban fekvése miatt határozták el. A belváros északnyugati részében, a "kínai Duna-part", a Bund északi részén fekvő építményt mostanra érte utol a sanghaji ingatlanfejlesztési láz.

A fegyintézet területén céges irodák és lakóházak, kulturális létesítmények kapnak helyet a városvezetés tervei szerint. Az alternatív tervek közt egy börtönmúzeum, könyvtár, jogi oktatási intézmény felállítása is szerepelnek, a városi tervezési bizottság mindenesetre ígéretet tett arra, hogy történelmi jelentőségére tekintettel igyekeznek megőrizni az épület eredeti jellegét.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

Lady Houdini mutatványa

Lady Houdini mutatványa

Amerikában a híradókba is bekerült a hátrabilincselt karral rendőrautóba zárt Kendra Aney (38) szökése, ahogy a félig lehúzott hátsó ablakon kihámozta magát a pár méterre intézkedő járőröktől.

Netflix helyett Jetflicks

Netflix helyett Jetflicks

Az USA-ban másfél év szabadságvesztésre ítélték egy illegális bizniszben utazó banda egyik magyar tagját.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

http://ujhazak.com