Bihari Napló: a nagyváradi önkormányzat egy per alatt álló ingatlant akar felújítani

A nagyváradi római katolikus premontrei rend egykori főgimnáziumának épületét akarja felújítani a nagyváradi polgármesteri hivatal, noha az ingatlan tulajdonjogi helyzetét illetően még nincs vége a régóta húzódó pernek - adta hírül a Bihari Napló című nagyváradi napilap elektronikus kiadásában csütörtökön.A lap emlékeztetett, hogy a rend visszaigényelte egykori vagyonát - egyebek mellett a főgimnáziumot is - a román államtól, amelyet a rend szerint a kommunizmus idején koboztak el tőle. Jelenleg még perek vannak folyamatban, a polgármesteri hivatal ennek ellenére kezdeményezte az épület felújítását.

    
A polgármesteri hivatal a héten tette közzé honlapján, hogy a román kulturális minisztérium által meghirdetett 4,5 milliárd lejes országos program keretében pályázik az épület felújítására, amelyben jelenleg a Mihai Eminescu Főgimnázium működik.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A beruházás értékét 34,4 millió lejre (2,4 milliárd forint) becsülték.
    

A lap Varga Andreát, a rend jogi képviselőjét idézte, aki elmondta, hogy az ingatlanegyüttes lényegében a két világháború közötti időszak óta jogi vita tárgya a román állam és a római katolikus egyház között, hiszen Onisifor Ghibu egykori román politikus a román állam nevében önkényesen megváltoztatta az ingatlan telekkönyvét, és a premontrei rend helyett a román államot írta be a telekkönyvbe tulajdonosként.     


Ghibu ezt azzal indokolta, hogy a rend nevén levő ingatlanok a magyar állam és nem az egyház tulajdonát képezték, az egyház csak használta azokat, így Trianon után magyar állami vagyonként a román államot illetik meg. A rend a kommunizmus idején elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatását szabályozó törvény alapján kérte vissza az épületet, hiszen szerinte a tényleges elvétel 1949-ben történt meg, hiszen az állam addig tulajdonosként tekintett az egyházra, mivel ez utóbbival ilyen minőségében fizettetett ingatlanadót 1945 és 1948 között az épületre.
    

Ennek ellenére a román restitúciós bizottság elutasította a rend visszaszolgáltatási kérelmét, elfogadva a Ghibu-féle érvelést, és kimondta, hogy a kérelem nem képezi tárgyát a restitúciós jogszabálynak, hiszen az épület már a kommunizmus előtt a román állam tulajdonába került. Ezt a határozatot később egy bíróság is megerősítette.
    

Jelenleg azonban még több per van folyamatban, miután kiderült, hogy a Ghibu által 1936-ban végrehajtott telekkönyvi átírás nyomán az egyház által indított pert 1940-ben felfüggesztették, az soha nem ért véget, a tulajdonjog pedig nem évül el. Az önkormányzat azzal is érvel, hogy szerinte a rend megszűnt. Ezzel szemben ez utóbbi azt mondja, hogy a premontrei rend egy pápai kanonokrend, ezért a pápaság intézményének kellene megszűnnie ahhoz, hogy a rendet is megszűntnek tekintsék, márpedig a katolikus egyház soha nem szűnt meg Romániában.
    

A lapnak Varga Andrea elmondta, hogy a nagyváradi önkormányzat a per alatt álló ingatlanegyüttes telekkönyvét az idén megszüntette, és más telekkönyvekre vitette át azért, hogy az újabb telekkönyv ne egyezzen meg az eredetivel, ami alapján a premontrei rend visszaigényli vagyonát. Közölte: kérte a bíróságtól a telekkönyvátvitel indoklását, és amennyiben ezt nem teszik meg, újabb pert kezdeményeznek az új telekkönyvi számok alapján - olvasható a Bihari Naplóban.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

http://ujhazak.com